KÖZÉRDEKŰ
Agrár
​Agrárminisztérium: fejlődik a tanya- és falugondnoki hálózat
A kormány célja a tanyagondnoki és a falugondnoki hálózat további erősítése, hiszen az utóbbi években ugrásszerűen megnőtt a számuk. Magyarországon jelenleg 1900 ilyen ellátórendszer működik, tavaly 212, idén pedig 155 új falugondnoki szolgáltatást jegyeztek be - mondta az Agrárminisztérium (AM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára csütörtökön, a Magyardombegyházán rendezett falugondnoki találkozón.

Az AM közleménye szerint Erdős Norbert elmondta, hogy a falugondnokok munkája sokrétű és nélkülözhetetlen a települések szempontjából. A falugondnoki és a tanyagondnoki szolgáltatás ugyanis egy olyan szociális alapszolgáltatás, amelynek célja, hogy az aprófalvak és a tanyasi lakott helyek intézményhiányból eredő hátrányait enyhítse, valamint az alapvető szükségletek kielégítését segítő szolgáltatásokat nyújtson.

Kitért arra, hogy tavaly január 1-je óta a 800 fő alatti, az idén év elejétől pedig a 1000 főnél kisebb településen is működtethető az ellátórendszer. Hangsúlyozta, hogy az idén a falugondnoki és a tanyagondnoki hálózat működtetésére már szolgálatonként évente több mint 4 millió forint támogatás jut. Az államtitkár a 10 ezer fő feletti tanyás települések külterületeinek fejlesztésére szolgáló uniós LEADER programmal kapcsolatban kiemelte: a rendelkezésre álló források 2016 óta többször emelkedtek, a helyben meghirdetett pályázati felhívások keretösszegei országosan elérik a közel 66 milliárd forintot.

Ismertetése szerint a jelenleg is nyitott, tanyák víz- és energia-, valamint szennyvízkezelését szolgáló pályázati kiírás keretében eddig 2566 kérelem részesült támogatásban 10,48 milliárd forint összegben, amely több mint 2700 tanya korszerűsítését jelenti.

-MTI-