A kisvárdai vár megmenekülése részben a véletlen műve. 1827–1828-ban a közbirtokosok határozatot hoztak: amit eddig nem bontottak el, azt mostantól nem bontják tovább. Majd az idő elbontja, ha úgy akarja – szól a legendás mondás. Az idő szerencsére nem akarta.

A tudatos feltárás 1954-ben kezdődött, véletlenszerű körülmények között: futballpályát akartak építeni a vár sáncain belül, és az ehhez szükséges munkálatok tették szükségessé a régészeti vizsgálatot. 1963-ban a megmaradt egyetlen négyzetes bástyában meg is nyílt a Vármúzeum.

„Amit eddig nem bontottak, azt mostantól nem bontják tovább – így menekült meg a vár 1828-ban.”

A múzeum 1983-ig működött, amikor a volt zsinagógában megnyíló Rétközi Múzeum átvette a tárgyak zömét. A várban a kőemlékek maradtak – és a kulturális funkció, a színpad formájában.

A valódi újjászületést a 2017-ben megkezdett komplex régészeti feltárás és helyreállítás hozta. Az eddigi, főként a vár körüli munkálatok mellett most a belső tereket is alaposan megvizsgálták. Felkutatták a Várdai István által felesége számára emelt Szentháromság-kápolna nyomait is. A leletanyag és az alaprajzi ismeretek alapján a vár magját – a négyzetes alapú főépületet, eredeti vastag falaival – állították helyre.

Az emeleti szárnyban kiállítóterek kaptak helyet. A négyzetes bástya visszanyerte eredeti funkcióját – ezúttal lapidárium formájában, a Vármúzeum megmaradt kőemlékeivel. A helyreállítás befejezésével Kisvárda olyan örökséghelyszínnel gazdagodott, amely egyszerre múzeum, lapidárium, kulturális helyszín és élő emlékezet – középkori falak között.