NAGYVILÁG
#Mexikó
#légi szerencsétlenség
A túlélők mesélnek - lezuhant egy gép és senki nem halt meg
Pedig összesen 103-an voltak a mexikói belföldi járat fedélzetén.

Az Aeroméxico gépének katasztrófájában senki nem halt meg - viszont 97-en megsérültek, ketten közülük súlyosan. A szél okozta a balesetet: a gép megpróbálta megszakítani a felszállást Durango állam fővárosának repterén a rossz időjárás miatt, de a bal szárny a talajt érte és két motor leállt. A környéken erős jégeső volt.

Az utasok zöme még azelőtt el tudta hagyni a helyszínt, hogy a gép kigyulladt volna. A pilóta az egyik súlyos sérült. Meg kellett műteni a gerincét, de az állapota stabil. Egy fiatal lány égési sérüléseket szenvedett.

Az egyik utas, a 47 éves Jacqueline Flores azt mesélte az AFP-nek, hogy amikor már a magasban voltak, egyszer csak azt érezte, hogy a gép megállt egy pillanatra a levegőben, aztán a földbe csapódott. Azt gondolta, hogy a kifutópályára estek vissza, mert érezte, hogy a felület kemény volt. Elkezdtek csúszni, aztán egyszer csak megálltak. Kikapcsolta a biztonsági övet és tudta: ugrania kell. Pont mellettük egy lyuk keletkezett a gépen, mondta a lányának, hogy azon át ki kell ugraniuk és meg is tették ezt.

Egy helyi politikus is volt a fedélzeten, Rómulo Campuzano. Ő azt mondta, nagy mázlija volt, mert el tudta érni az ajtót. Amit egyébként kitépett a helyéről az ütközés, a földön hevert a gép mellett. Ami nem volt baj, hisz rámpaként szolgált. "Elsiettem a géptől, láttam, hogy a többi utas is ezt teszi. Keményen esni kezdett az eső, szerintem ez segített kioltani a lángokat."

A helyi kormányzó arról számolt be, hogy a legénység röviddel az ütközés után a helyére tudta tenni a csúszdákat, így biztonságban el tudták hagyni a fedélzetet azok is, akik fent rekedtek a gépen. Még mielőtt a lángok elharapóztak volna.

A kérdéses repteret működtető társaság arról számolt be, hogy az eddigi adatok szerint a rossz időjárás okozta a balesetet, a gép komoly viharban szállt fel, majd próbált kényszerleszállást végrehajtani. Az utasok egyike szerint villámcsapás érte a repülőt.

- FrissMédia _