PUZZLE
Horoszkóp
#Horoszkóp
#2018.02.23
#Péntek
A szavak helyett válaszd a tetteket pénteken- Horoszkóp 02. 23.
Ma erős lesz a kísértés, hogy beszélj a terveidről. Nem baj, ha beszélsz ezekről, de az baj, ha a cselekvés helyett is a beszédet választod. Pénteken fontosabb cselekedned, mint beszélned. Ma a tetteké legyen a főszerep, a szavak pedig maradjanak csak másodlagosak.

Kos

Most könnyedén elhihetsz valamit, amit nem lenne szabad, és könnyedén bedőlhetsz valakinek, ha nem vigyázol. Ma fontold meg jól, hogy kire hallgatsz, és nézd meg azt is, hogy kit mi motiválhat akkor, amikor hozzád beszél. Ha a látszat mögé nézel, könnyen lebuknak a hazugok.

Bika

Tele vagy nosztalgikus gondolatokkal és azon elmélkedsz, hogy régen tényleg minden jobb volt. Régen, amíg fiatalabb voltál, valahogy könnyebben mentek a dolgok – legalábbis ezt hiszed. Ez a nosztalgia azonban csalóka: a valóságban a mostani korszakodat is könnyűnek érzed majd, amikor végre túl leszel rajta.

Ikrek

Egy egészségügyi problémát jóval könnyebb megoldanod ma, mint ahogyan azt eleinte gondoltad. Itt az ideje, hogy túless egy régóta halogatott orvosi látogatáson, és annak is, hogy a kezedbe vedd az egészségedet. Ma fordíts időt és energiát a megelőzésre! Arra, hogy átvizsgáld az életmódodat, és arra, hogy megváltoztasd, amit kell.

Rák

Ma nagyobb figyelmet kellene fordítanod az értékeidre és az értékeid megóvására. A péntek alkalmas arra, hogy átgondold: hogyan garantálod a pénzed értékállóságát, és arra is, hogy kitaláld hol van a legjobb helyen a megtakarításod. Talán érdemes változtatni az eddigi helyén a pénzednek, mert máshol több hasznot hajt.

Oroszlán

A nyugalom tengere veszi körül az Oroszlánokat pénteken. Annál is inkább meglepő lesz az a néhány feszültségsziget, amely ezt a tengert tarkítja. Ha valakinek sikerül felhúznia, az igencsak meglepetten hőköl majd hátra, amikor egyik pillanatról a másikra felfortyansz és megemeled a hangodat is, mert ez elég ijesztő lesz a számára.

Szűz

Olyan jól megértenek a családtagjaid, hogy szinte elég fél szavakkal kommunikálnod velük. De mi a helyzet akkor, ha olyanokkal kell megértetned magadat, akik nem családtagok? Ma kommunikálj úgy az idegenekkel is, mintha közeli családtagok lennének. Kommunikálj olyan nyíltan, ahogy csak tudsz.

Mérleg

Az élet élvezetének most jött el az ideje a számodra. Mikor legyél hedonista, ha nem pénteken? Ma ne tagadd meg önmagadtól azokat a luxusokat, amikről máskor mindig lemondasz. Hogy milyen luxusokra gondolok? Például az alvásra. Meg a pihenésre. Meg a szórakozásra. Vagy egy romantikus randira.

Skorpió

A péntek jó alkalom arra, hogy újrakezdj valamit, amit régen szerettél, de mára abbahagytad. Olyasminek kellene újra nekiállnod, amit időhiányban hagytál abba. Lehet ez egy kézimunka, egy tanfolyam vagy az otthonod átrendezése. Mindegy, mit folytatsz ma, ezt a folytatást szerencse és áldás kíséri majd.

Nyilas

Igazán tavaszi hangulatban vagy pénteken. Ma egész nap úgy érzed, hogy buzog benned az energia, és sokkal lendületesebb vagy, mint máskor. Pénteken megjön a kedved a tavaszi újjászületéshez, és ahhoz, hogy most megváltoztass néhány dolgot az életedben. Azt érdemes megváltoztatnod, ami már nem tesz boldoggá téged.

Bak

Talán a téli megfázás tepert le, talán más testi nehézségekkel küzdesz, mindenesetre a péntek a tested gyógyításának jegyében telik. Bármi is a fizikai módszer, amit választasz, szánj néhány percet arra, hogy mentálisan is támogasd a gyógyulásodat. Küldj a testednek szeretetet, elfogadással és szeretettel gondolj a testedre, főleg a beteg testrészeidre, mert ez valóban gyógyít.

Vízöntő

Úgy tűnik, hogy néhány régi ismerősöd semmit sem változott az elmúlt idő alatt. Úgy tűnik, hogy ők mindig pontosan ugyanazt teszik, mondják és gondolják, mint eddig. Lehet hogy azért nem változtattak a hozzáállásukon, mert te még nem beszélgettél el velük. Ma beszélgess velük őszintén az érzéseidről!

Halak

A kitartás nem szerepel túl előkelő helyen az erényeid között. Hasznos, ha ezzel tisztában vagy. Ugyanis, ha kitartásra van szükséged, akkor tudhatod, hogy segítség is kell, aki kitartóvá tesz majd téged. Ez a segítség ma egy barátnőd és egy barátod képében érkezik meg az életedbe.

-Friss Média-

forrás:www.nlcafe.hu