KÉK FÉNY
A román orvos azt mondja, baleset volt, hogy megölte szerelmét
A Nyíregyházi Törvényszék délelőtt tartott előkészítő ülést az emberölés bűntettének kísérlete miatt dr. S.D. vádlottal szemben folyamatban lévő ügyben.

A vádirat szerint a román állampolgárságú vádlott 2012-ben ismerkedett meg a sértettel, akivel érzelmi kapcsolatba került. A nő 2013-ban kezdeményezte házassága felbontását is, azonban később meggondolta magát és úgy döntött, hogy mégis a férjével marad. Ezt a vádlott nem fogadta el, folyamatosan kereste személyesen, telefonon és e-mail-ben is a sértettet, szerette volna kapcsolatukat helyreállítani. A visszautasításba nem tudott belenyugodni, ezért elhatározta, hogy leszámol az asszonnyal és annak férjével is. 2016. augusztus 31-én a korábban nyíregyházi „KGST-piacon" vásárolt pisztollyal a sértett otthonának közelébe autózott, majd onnan kerékpárral közelítette meg a házat. Elrejtőzött és várakozott. Amikor az asszony hazaért, követni kezdte, majd a bejárati ajtónál előrántotta fegyverét és a házaspárra lőtt.

Ezután a kerékpárt berakta autójába, majd Romániába menekült, ahol másnap európai elfogatóparancs alapján fogták el a rendőrök.

Az asszony a lövés következtében a helyszínen meghalt, míg férje életben maradt ugyan, de maradandó fogyatékossággal, súlyos egészségromlással.

Az előkészítő ülésen a vádlott beismerte, hogy rálőtt a házaspárra, azonban tagadta, hogy azt aljas indokból, előre kitervelten tette. Véletlen balestről beszélt és nem mondott le a tárgyaláshoz való jogáról.

Az eljárás 2021. április 22-én tárgyaláson folytatódik, akkor a vádlott részletes kihallgatása várható.

-FrissMédia -