SPORT
#raliverseny
#Nyíregyháza
A rali oda megy, ahol szeretik - a hétvégén Nyíregyházára
A szervezők számítása szerint 10-15 ezer néző előtt dőlhet el a bajnoki cím sorsa a rali ob utolsó futamán, a péntektől vasárnapig tartó Nyíregyháza-ralin - hangzott el az esemény szerdai, nyíregyházi sajtótájékoztatóján.

Nyíregyháza először rendez raliversenyt, a hétvégi futam a hazai bajnok személye mellett a rali Európa-bajnokság (ERC) egyik jövő évi futamának megrendezéséről is dönthet. Utóbbi miatt - mint írtuk korábban -, az ERC és a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) promóterei, illetve megfigyelői is jelen lesznek.



A verseny a város számára nagy öröm és megtiszteltetés - fogalmazott Kovács Ferenc, a megyeszékhely polgármestere. Mint mondta, 10-15 ezer nézőre számítanak a hétvégi versenynapokon, ami a szervezőket valószínűleg óriási kihívás elé állítja majd. A verseny miatti lezárások várhatóan fennakadásokat okoznak majd a városi közlekedésben, de a kellemetlenségekért cserébe Nyíregyháza "felkerülhet a rali térképére" - emelte ki a városvezető.




Oláh Gyárfás, Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke a tájékoztatón arról beszélt, évek óta nem volt példa a magyar bajnokságban arra, hogy a bajnoki cím sorsa az utolsó futamon dőljön el. Az elsőségre matematikailag öt páros esélyes, de közülük három-négy duó küzdhet meg reálisan az abszolút győzelemért. Az összetett pontverseny élén a Turán Frigyes, Bagaméri László kettős áll, de a második helyezett Vincze Ferenc, Igor Bacigál páros, valamint a Hadik András, Deák Attila duó is győzhet még, sőt matematikailag a korábbi négyszeres abszolút bajnok Kazár Miklós is esélyes.

Rendezői szempontból nehezebb a feladat, hiszen Magyarország ezzel a versennyel a jövő évi ERC-sorozat egyik futamára is pályázik - emlékeztetett az MNASZ elnöke. A versenyzőknek több mint 220 kilométer gyorsasági szakaszt kell teljesíteniük, ebből pénteken egy több mint nyolc kilométeres nyíregyházi városi szakaszt. Oláh Gyárfás megjegyezte: a futam rangját emeli, hogy olyan versenyzők térnek vissza a bajnokságba, akik évek óta nem ültek versenyautóban, de meghatározó alakjai a hazai ralisportnak.


A hétvégén 600 ember dolgozik a verseny sikeres és balesetmentes lebonyolításáért, a szervezőbizottság pedig 52 önkormányzattal áll kapcsolatban - közölte Adamovics Márk főrendező. A nyíregyházi, négy kilométeres lezárás mellett 113 kilométernyi gyorsasági szakaszt zárnak le a Zemplénben, közlése szerint olyan részeket is sikerült "megszerezni", amelyek eddig nem szerepeltek a magyar bajnokságban.

Olyan utakat sikerült "megcsípni", amelyek a szervezők és a versenyzők szempontjából egyaránt izgalmasak lehetnek, a közönségnek pedig biztosítják a megfelelő látványt - tette hozzá. A leghosszabb gyorsasági szakasz 26 kilométeres lesz; Nyíregyházán a pénteki városi gyorsaságit bárki ingyenesen megtekintheti a négy szurkolói pont valamelyikén, szombat-vasárnapra pedig 2500 forintba kerül a belépő, amellyel az összes gyorsasági megnézhető.

Őry Tamás, a Nyíregyháza-rali társrendezője arról beszélt, hogy a szervezők igyekeznek nagyobb figyelmet fordítani a nézők kiszolgálására. A Kossuth téren kihelyezett kivetítőn, illetve interneten keresztül folyamatosan közvetíteni fogják a futamot, így azoknak is lehetőségük lesz a versenyt megnézni, akik nem tudnak a pálya mellett helyet foglalni. Az érdeklődők minden fontos információt a www.nyiregyhazarally.hu weboldalon találhatnak meg.

Jelenleg három ország pályázik a jövő évi ERC-futam megrendezésére, a nyolc versenyből álló Eb-t ugyanakkor nem akarják új helyszínnel bővíteni. Magyarország akkor kerülhet be a sorozatba, ha egy másik helyszín kiesik.

A FrissMédia a verseny három napjáról folyamatosan tudósít.


- FrissMédia -