AKTUÁLIS
A nevetés fiatalít - a Korda házaspár koncertezett Kisvárdán
Az idősek világnapja alkalmából az önkormányzat meghívására a Korda házaspár tette emlékezetessé a mai délutánt csaknem ezer, jellemzően szépkorú embernek. Ami biztos, a sorok közt ülőkben egy-egy sláger hallatán felsejlettek az ifjúkori emlékek. A házaspárt elnézve most már biztos: a nevetés fiatalít, hiszen együttes életkoruk több, mint 150 év.

A kisvárdai önkormányzat eredetileg a Kisvárdai Várszínház és Művészetek Házában szerette volna köszönteni a szépkorúakat a koncerttel, de hamar beigazolódott, hogy a rendelkezésre álló férőhely kevés. Nem lévén más lehetőség, a sportcsarnok nézőterére invitálták az érdeklődőket. A küzdőtér hatalmas színpaddá alakult.

A Korda házaspár 2019-ben volt Kisvárdán a LeszFeszt fesztiválon. Tagadhatatlanul az egyik legnagyobb bulit csapatta Korda György és Balázs Klári. Bár ma a közönség más volt, ez semmit nem változtatott. Ugyanolyan jó buli volt, sok-sok hamisíthatatlan Korda-slágerrel.

A koncert elején a város polgármestere, Leleszi Tibor köszöntötte az időseket, majd a térség országgyűlési képviselője, dr. Seszták Miklós kormánybiztos köszöntő szavai következtek. Ezt követően lépett színpadra a házaspár, akiket vastapssal, óriási szeretettel fogadott a kisvárdai közönség. Kordáék jól láthatóan fürödtek ebben a szeretetben.

Korda György több mint hatévtizedes pályafutással a háta mögött a magyar tánczene egyik legismertebb előadója, emellett televíziós pókerközvetítőként is sikeres - nemcsak saját maga, hanem a játék népszerűségét is növelte ezzel.

Korda György és felesége, Balázs Klári 1981-ben készítették el az első duettfelvételt, Nem hozol több rózsát címmel. Az énekesnő 1985-től, a Mamma Maria című olasz sláger magyar változatának lemezkiadása óta lett országosan ismert, 1986-tól Korda György már vele közösen jelenteti meg albumait, mind a mai napig. Az ezredfordulón Balázs Klári megjelentette egyetlen önálló albumát. Az éneklés mellett egy hotelt is vezetnek férjével, a II. kerületben lévő 21 szobás Korda-villát.

- FrissMédia -