SPORT
Labdarúgás
A Nemzeti Sport szerint is mesés volt a Kisvárda őszi szezonja
Hosszan elemzi az ország első számú sportlapja a Kisvárda SC őszi szereplését. A többi közt arról ír, hogy a labdarúgó NB I őszi szezonjában több klubrekordot elért csapat győzelmeinek nagy részét akkor könyvelhette el, amikor jól kezdte a mérkőzést.

Az őszi szezonban a csapat remekül teljesített az idegenbeli mérkőzéseken. Sőt, csak a Ferencváros tudta felülmúlni a Kisvárda által szerzett pontmennyiséget (14), négy sikere ugyancsak a második legjobb a mezőnyben a címvédő éllovas mögött - írja a Nemzeti Sport. A Kisvárda csak az első és utolsó idegenbeli meccsét veszítette el, a közte lévő haton megőrizte veretlenségét. A lap ugyanakkor hiányosságként említi, hogy nincs igazi góllövője a csapatnak.

Az értékelés mellett részletes beszámolót is közöl a Kisvárda őszi idényéről a Nemzeti Sport. Táblázatban láthatjuk egyebek mellett a játékosok rangsorhelyezését, a házi góllövőlistát. Miniinterjúkat is olvashatunk, ezek közül Petranics Szergejéből idézünk. A Kisvárda korábbi kapusa, kapusedző azt mondta: "Jó érzés ránézni a tabellára, hogy ötödik a csapat, és a harmadik helyezéstől sincs messze. Supka Attila vezetőedzővel nagyon stabil futballt játszik a gárda, precíz a védekezése, és veszélyesek az abból indított támadások. Fontos szerepe van Lucasnak, aki csapatkapitányként igazi vezér a pályán és az öltözőben egyaránt, és egységes a társaság. Jelenleg a dobogó sem elérhetetlen, de az alapvető elvárás a bennmaradás kiharcolása, minél magasabb helyezéssel együtt.

- FrissMédia -