KULTÚRA
#Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium
#Petőfi Irodalmi Múzeum
A négy díjból hármat elhoztak a Bessenyei diákjai
​A Petőfi Irodalmi Múzeum – a Magyar Nyelv Múzeuma 2020-ban kilencedik alkalommal hirdette meg országos levélíró pályázatát. A Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium tanulói a négy díjból hármat elhoztak.

Az idei pályázatra szép számban érkeztek pályázatok az ország minden részéből, valamint a határainkon túlról is. „Olyan pályamunkákat küldtek a nyelvújító egykori otthonába, Széphalomra, melyeket olvasva a zsűri tagjai időutazáson vehettek részt, gazdag tartalommal, humorral, sok esetben tetszetős, az írók számára kedves emlékekkel találkozhattak. A Bessenyei gimnázium tanulói remekül szerepeltek - számolt be az eredményükről a város honlapja.

1. helyezett: Kertész Panna 11.c osztályos, humán tagozatos tanuló.
(tanára: dr. Láczayné Pipoly Csilla)

2. helyezett: Németh Nóra Valéria 10. évfolyamos AJTP-s tanuló.
(tanára: Bujdosó-Szepesi Annamária)

Különdíjas: Simon Laura Zsuzsanna 10. évfolyamos AJTP-s tanuló.
(tanára: Bujdosó-Szepesi Annamária)

A verseny alapötlete, hogy a jelentkezőknek Kazinczyhoz kellett levelet írniuk amelynek tartalmát és formáját is elbírálták.