KÉK FÉNY
A múlt heti rablótámadás óta félelemben él a balkányi nő
Szerdán lesz egy hete, hogy Balkány egyik külterületi részén fényes nappal kiraboltak egy 50 éves nőt. Csak a véletlenen és a pontatlan információn múlt, hogy nem 6 milliót, csak néhány tízezret sikerült elvenni tőle.

A nevét elhallgatni kérő, egyébként szociális szférában dolgozó nő az OTP-ben vett fel 6 millió forint készpénzt, majd azt egy borítékban a hátizsákjába tette. A pénz a lakása eladásából származott. A bankfiók után a tőle nem messze lévő pékségbe ment kenyeret venni, ahol végül a borítékot áttette egy reklámtáska, majd elindult haza a körülbelül 5-6 kilométerre lévő Cibakpusztára. Útját egy vasúti átjáró keresztezte - számtalan alkalommal ment már át rajta az évek során, így nem keltett gyanút az ott várakozó, sötét, autó. Elhaladt előtte, majd kisvártatva azt vette észre, hogy egy 180 centis, vékony testalkatú, maszkot és nagy napszemüveget viselő férfi fut utána, utoléri és egyből a hátizsákját kezdi el cibálni.

A nőnek végig az volt az érzése, hogy a támadója célirányosan csak és kizárólag a hátizsákot akarja megszerezni, miközben a hatmillió forint a kerékpárja kosárkájából szabadon kiemelhető lett volna. A támadó - nyomatékosítva szándékát - valószínűleg paprikasprével lefújta a nőt, majd a hátizsákot magához véve beült a kocsiba és elhajtott.

Megdöbbentő, de több autó is elhaladt mellette a támadást követően, de hiába próbált segítséget kérni, sokan elhajtottak mellette. Végül egy arra haladó autós tolatott vissza és hívott segítséget. A nő azóta a lakásból sem mert kilépni. Naphosszat könnyeivel küszködik, félelemben telnek napjai. Képtelen feldolgozni a támadást.

Szilágyi László csoportvezető ügyész az esettel kapcsolatban elmondta, hogy egy hónapra letartóztatta a bíróság a férfit, aki a megalapozott gyanú szerint Balkányban az utcán kirabolta május 18-án a kerékpárral közlekedő nőt, miután. A gyanúsítottat, miután a hátizsákkal a helyszínről elszaladt, a rendőrök még aznap este elfogták és őrizetbe vették.

Az ügyészség szerint a gyanúsított szándéka a több millió forint megszerzésére irányult, ezért a rablás minősített esetével gyanúsítható megalapozottan. A férfi tagadja a bűncselekmény elkövetését, és bár büntetve még nem volt, szabadlábon megnehezíthetné a bizonyítást, ugyanis nem kizárt, hogy társa is volt. A bűncselekményért 5-10 évig tartó szabadságvesztés szabható ki, így annak a veszélyes is fennáll, hogy szabadlábon elszökne a hatóság elől. Mindezekre tekintettel az ügyészség indítványozta a gyanúsított letartóztatását, a bíróság pedig elrendelte azt egy hónapra.

- FrissMédia -