INTERJÚ
#Eötvös József Középiskolai Szónokverseny
#Bóna Judit
A megye legjobb szónokai közül egy jutott döntőbe
Minden középiskolába eljut, 1700 diákot megmozgat az Eötvös József középiskolai szónokverseny, Magyarország legjelentősebb ilyen versenye. Az ELTE, a Magyar Nyelvtudományi Társaság és a Magyar Nyelvőr alapítvány szervezik, médiatámogató a Friss Média. A négy területi döntő után szombaton jön az országos döntő. Sőt most először a Kárpát-medencei. Bóna Judit főszervezőt kérdeztük.

- Ez a legnagyobb és legrégibb szónokverseny középiskolásoknak. Van-e, ami évről évre változik és van-e, ami állandó benne?

- Tíz éve létezik ez a szónokverseny, most van pont a jubileumunk. Ami a kezdetektől állandó, az a feladat típusa, a lebonyolítás menete. Ami pedig változik, az az, hogy idén például már határon túli diákokat is fogadunk a döntőben és hosszú idő után most először vidéki helyszíneken is voltak regionális döntők - Dunakeszin és Székesfehérváron. Négy régióba osztottuk be az ország különböző középiskoláiból jelentkező versenyzőket. Volt egy nyugat-magyarországi döntő Székesfehérváron, egy Pest megyei és észak-nyugat-magyarországi Dunakeszin,aztán egy kelet-magyarországi és egy fővárosi - az utóbbi kettőt Budapesten rendeztük meg, az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen. A bölcsészettudományi karon, a kari tanácsteremben, gyönyörű festmények között kellett kiállniuk a versenyzőknek. Ez lehet, hogy egy plusz stresszfaktor is, de a diákok szerint mindenképpen megtisztelő, hogy az ország első egyetemének dísztermében szónokolhatnak.

- Milyen feladatot kellett végrehajtani? Van egy kötelező szöveg, vagy maguk választanak a diákok?

- Ennél nehezebb ez a verseny, mert hogy rögtönözniük kell a diákoknak. Megérkeznek a verseny helyszínére, ott van egy rövid megnyitó és utána kihúznak egy sorszámot. Elvonul az első versenyző egy külön szobába, ahol kap egy idézetet. Négy-öt perc múlva megy a következő versenyző, ő megkapja ugyanezt az idézetet és így tovább. Mindegyiküknek pont 30 perce van a felkészülésre. Ez alatt a 30 perc alatt kell az idézet alapján beszédet rögtönözniük és azt elmondaniuk a zsűrinek.

- Hányan vettek részt a regionális döntőkön?

- 98-an neveztek be, a fővárosból a legtöbben, 30-an. A kelet-magyarországi döntőre jöttek Szabolcs-Szatmár-Beregből is négyen. Közülük egy jutott tovább, Ádám-Veress Laura, a nyíregyházi evangélikus Kossuth Lajos Gimnáziumból.


- Kik döntöttek erről? Milyen összetételű a zsűri?

- Ugyanazon a napon volt mind a négy régióban a verseny, három - három szakember volt mindegyik zsűriben. Mindig vannak újak, fiatalokat is megpróbálunk bevonni, és mindig vannak régi zsűritagok - egyrészt olyan egyetemi oktatók, akik jártasak a retorikában, a stilisztikában, illetve már régóta részt vesznek anyanyelvi versenyek lebonyolításában. Másrészt be szoktunk vonni középiskolai tanárokat, fiatal kutatókat, így aztán mindenféle szempont érvényesülhet az értékelésnél. A végső döntőben a zsűri elnöke Kiss Róbert Richard, aki média-szakember.

- Mire figyelnek a zsűritagok, mit pontoznak?

- Két nagy szempont van és mindegyiken belül vannak kisebb szempont-rendszerek. Az egyik a tartalom, hogy a beszéd mindenképpen legyen meggyőző, legyenek érvei a versenyzőnek és jó, ha mond valamilyen példát, tud valamilyen idézetet. Legyen felépítése annak a beszédnek, eleje, közepe, vége. Másrészt pedig a formát nézik, a nyelvi megformáltságot, a szóhasználatot, a szókincset, azt, hogy hogyan áll ki a közönség elé az induló. Hogyan beszél, milyen hangerővel, a dallam is számít és nyilván az is szerencsés, ha nem beszédhibás egy szónok.

- Milyenek voltak a versenyzők?

- Kreatívak, élmény volt hallgatni őket. Nagyon nehéz volt a döntés, mert annyira ügyesek voltak a diákok, hogy csak hosszan tartó megbeszélésen dőlt el a verseny után, hogy ki jusson tovább. Volt két dunakeszi versenyző is, de sajnos ők nem jutottak be a kárpát-medencei döntőbe.

- Most először lesz ilyen és nem országos döntő. Honnét jönnek diákok a határon túlról?

- Most először fő támogató a Magyar Nyelvőr Alapítvány és velük egyeztetve a jubileumi versenyre Erdélyből fog érkezni négy diák, a Felvidékről jön versenyző és Kárpátaljáról.

- Dunakeszin, Székesfehérváron és Budapesten is ugyanazt az idézetet kapták a területi döntőkben a versenyzők?

- Igen.

- Mi volt ez?

- Platón egy mondata: Többet megtudhatsz másokról egy óra játék, mint egy év beszélgetés alatt.

- Hol és mikor lesz a nagy döntő?

- Április 14-én, Budapesten, szintén az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának patinás dísztermében.


- FrissMédia -

Fotónk a tavalyi döntőn készül