KULTÚRA
Fesztivál
#VIDOR Fesztivál
#résztvevők
A legnagyobb nevettetők lesznek ott ismét Nyíregyházán, a VIDOR-on
A VIDOR Fesztivál közönségének idén sem kell nélkülöznie kedvenceit, a megszokott sztárokat, szereposztásokat, a fellépők névsora ezúttal is rendkívül impozáns.

A Radnóti Színház versenyprodukciójában, az Ádám almáiban lép színre többek között Bálint András, László Zsolt, Csomós Mari, a Nyíregyházán különösen népszerű Gazsó György, a Móricz Zsigmond Színház egykori tagja, a fiatalabbak közül pedig generációja egyik legtehetségesebb művésze, Pál András, aki legutóbb Petri György-estjével nyerte el a tatabányai MOST Fesztiválon a legjobb monodráma díját. A Nézőművészeti Kft. már rendszeres, visszatérő vendége a VIDOR-nak, a nézők szinte el is várják, hogy évről évre újabb előadásban láthassák viszont kedvelt színészeiket: ezúttal egy újabb sajátos humorú előadásban, a Rejtő Jenő írásaira épülő A piszkosakban lép színre Mucsi Zoltán, Scherer Péter (ő rendezőként is jegyzi a darabot), Kovács Krisztián, Katona László és hozzájuk csatlakozó társaik.

Az Orlai Produkció mindig hangsúlyt fektet arra, hogy kitűnő szereplőgárdával, a szakma legnagyobb neveivel fémjelzett előadásokat készítsen, az idén látható két produkcióban sincs ez másképp: a Párterápia című bohózat három főszereplője Mészáros Máté, Debreczeny Csaba és Balla Eszter, Az oroszlán télen két főszereplője pedig Gálffi László és Hernádi Judit. Az Örkény Színház A hattyú produkciója szintén nem fukarkodik a kiváló és méltán népszerű művészekkel: Csákányi Eszter, Mácsai Pál, Für Anikó, Tenki Réka és Nagy Zsolt alakítják a főbb szerepeket. A tavalyi VIDOR fesztiválon Arlecchino-díjat nyert Székhelyi Józsefet egy újabb kétszereplős vígjátékban láthatja a közönség, ez a Szép jó estét, Mr. Green!, a szakma egyik klasszikusa, Molnár Piroska pedig Emberi hang című csodálatos „one woman show”-jával vesz részt a versenyprogramban (Rózsavölgyi Produkció).

Nem maradhat el idén sem a VIDOR színpadáról Gálvölgyi János és Kovács Patrícia, akik a Játékszín csapatát erősítik a Legyen a feleségem! című előadásban, de viszontláthatjuk Görög Lászlót és kedves visszatérő vendégünket, Gáspár Tibort is (Játék a kastélyban, Miskolci Nemzeti Színház), a szombathelyi Volpone címszerepét pedig nem kisebb színészegyéniség alakítja, mint Jordán Tamás.

A rendezők palettája, ahogy a nagyszínpadi és a kamaraszínpadi előadásoké is, rendkívül sokszínű, voltaképpen gazdag keresztmetszetét adja a jelenleg dolgozó legfontosabb hazai színházi alkotóknak. Szikszai Rémusz idén egyszerre két produkcióval is megmérettetik, de ott van mellette Mohácsi János, Alföldi Róbert, Rudolf Péter is, akik mind hosszú ideje a kortárs rendezők szakmai élvonalához tartoznak, a fiatalabb generációból pedig Polgár Csaba, Vinnai András, Cseh Judit. A dramaturg-rendezők közül Bérczes László és Vörös Róbert is jelez egy-egy előadást, de jelen lesz egy-egy produkcióval Hargitai Iván, Rusznyák Gábor, Czajlik József és Znamenák István is, valamint a szórakoztató műfaj jeles képviselője, Kapitány Iván.

Nagy örömünkre idén is folytatódik az a tendencia, hogy a nagy klasszikusok és külföldi szerzők mellett (Shakespeare, Ben Johnson, Nyikolaj Koljada, Jordi Galceran) egyre nagyobb számban kerülnek színre magyar írók is. Molnár Ferenc idén rögtön három klasszikus alkotásával is szerepel (A hattyú, Játék a kastélyban, Üvegcipő), érdekes lesz majd összehasonlítani a három különböző olvasatot, értelmezést, megjelenítési módot; de láthatunk műveket Tasnádi Istvántól (tőle is rögtön két produkciót, Kartonpapa és Majdnem 20), az összművészeti alkotói szerepben megmutatkozó Vinnai Andrástól (Garázsbanda), valamint egy Rejtő Jenő írásaira alapozott előadást is (A piszkosak).

A versenyprogram előadásai a mai magyar színház csaknem teljes spektrumából merít, gyakorlatilag minden műfaj, irányzat és gondolkodásmód, minden fontosabb kortárs színházi műhely képviselteti magát, legyen szó klasszikus kőszínházi formáról, vagy kísérletezőbb jellegű, újító hangvételű csapatról. A programban valóban mindenki megtalálhatja a kedvére való előadást, szórakoztató produkciót a klasszikus bohózattól kezdve (Legyen a feleségem!, Párterápia), a reprezentatív nagyszínpadi előadásokon át (A hattyú, Lóvátett lovagok, Az oroszlán télen), a fanyarabb hangvételű tragikomédiákig (Ádám almái, Rivaldafény (A Chanel-lány) és az egyedi látásmódú, műfaji határokon átívelő produkciókig (Garázsbanda, Kivettem egy gömböt a fejemből, Majdnem 20), a sokszereplős, látványos előadásoktól az egy- vagy kétszemélyes, a színész személyiségét előtérbe állító alkotásokig (Emberi hang, Szép jó estét, Mr. Green!).

Szinte már hagyománynak számít, hogy a versenyprogram keretében vendégül látunk olyan nagy hagyományokkal rendelkező kőszínházakat, mint a Vígszínház, a Miskolci Nemzeti Színház, vagy a kaposvári Csiky Gergely Színház, szórakoztató műhelyeket, mint a Rózsavölgyi Szalon, vagy a Játékszín, művészszínházakat, mint a budapesti Radnóti Színház és az Örkény István Színház, valamint olyan tehetséges, már sokszor bizonyító, vagy pályájukat éppen most kezdő csapatokat, mint a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház, a Nézőművészeti Kft., vagy éppenséggel a DEKK Színház és a Majdnem Színház.