KULTÚRA
Fesztivál
#menyegző
#lakodalom
#Ajak
#gasztronómia
#töltött káposzta
A lakodalmat ünneplik a hétvégén Ajakon
Egy hagyományos falusi menyegző minden kötelező kelléke és étele megtalálható lesz a pénteken és szombaton megrendezendő 11. Ajaki Nemzetközi Lakodalmas és Hagyományőrző Fesztiválon. ​A hagyományok és a népszokások őrzésére, valamint ápolására életre hívott programsorozatot a felső-szabolcsi település városnapjával együtt tartják meg.

Pénteken az amatőr együttesek zenésztalálkozója indítja a fesztivált a kulturális parkban, szombaton pedig elkezdődik az igazi, a színpadon valóban házasságot kötő ifjú pár lakodalma. A helyi hagyományőrző lagzi szinte minden jellegzetességét "eljátsszák" majd: a testvértelepülések népcsoportjaival kiegészülő násznép a város egész területét bejárja, megtörténik a lánykikérés, a kemencékben menyasszonypogácsát, a főzőedényekben pedig az elmaradhatatlan ajaki lakodalmas töltött káposztát készítik el. A település az utóbbi ételhez kapcsolódóan egy Guinness-rekordot is őriz, korábban ugyanis itt készítették el zárt tűzláncon a legtöbb töltött káposztát.

A menet visszaérkezése után kezdődik a lagzi, amelyen számos hazai és határon túli hagyományőrző együttes műsorát láthatja majd a közönség. A több mint ötven főzőcsapat a hagyományos lakodalmak ételeit, illetve a tájjellegű gasztronómia különlegességeit készítik el, az érdeklődők pedig kóstolójegy ellenében ízlelhetik meg a különböző fogásokat.

Mindkét fesztiválnap késő este koncertekkel zárul, szombat éjféltől diszkó várja a szórakozni vágyókat Ajakon.