A bíróság előtt bemutatott Messenger-üzenetek sora maga a megelevenedett rémület. A.-nak, a többgyermekes édesanyának minden mozdulatát figyelték, mégis sikerült titokban üzeneteket küldenie. „Nem akarok itt megdögleni” – írta kétségbeesetten, bízva abban, hogy valaki értelmet ad a segélykiáltásnak.

A válaszok azonban szinte felfoghatatlanok. Miközben a nő arról írt, hogy bántják, hogy fél, és hogy le fog merülni a telefonja, mert a fogvatartója nem ad töltőt, az ismerőse mindössze egy-egy kék lájk-jellel reagált a drámára. Egy hüvelykujj, egy szótlan nyugtázás ott, ahol egy élet megmentése lett volna a tét. Anita a digitális térben is ugyanolyan magára hagyatott volt, mint a pátrohai udvaron.

Amikor a rend őre félrenézett

Még ennél is felháborítóbb az a hatósági közöny, amely a csütörtöki tárgyaláson körvonalazódott. Kiderült, hogy a tragédia előtt H. Árpád, az elsőrendű vádlott testvére, megkereste a településen 33 éve szolgáló körzeti megbízottat. Elmondta, hogy a testvérénél egy szőke, vékony nő tartózkodik, aki bajban van.

A rendőr tanúvallomása azonban dermesztő: mivel szerinte „csak” csúnya beszédről volt szó, és a bejelentés egy héttel az eset után érkezett, semmit nem tett. Nem ment ki a helyszínre, nem rögzített jegyzőkönyvet, nem írt jelentést a feletteseinek – annak ellenére sem, hogy pontosan tudta: a család korábban már ült börtönben személyi szabadság megsértése miatt. Ott, ahol a tapasztalatnak éberséget kellett volna szülnie, csak a hivatali passzivitás maradt.

A hiányzó láncszem: Az emberség

A tárgyalóteremben elhangzottak alapján összeáll a kép: Anita többször is megpróbált menekülni. Egyszer a szomszédos házba futott be, ahol a testvé szeme láttára szájba rúgták, majd vérző arccal tuszkolták vissza az autóba. Ezt látták a szomszédok, látták a rokonok, és a tanú elmondása szerint tudott róla a rendőr is.

Anita holttestét egy budapesti parkban hagyják sorsára. Ha csak egyetlen ember – a lájkoló ismerős, a 33 éve szolgáló rendőr vagy bárki a környezetéből – valódi felelősséggel nyújtott volna kezet, ez az édesanya ma is ölelhetné a gyermekeit.

Anita tragédiája nemcsak egy család bűne. Ez a történet rólunk is szól, a mi csendünkről és a mi félrenézéseinkről. Mert a közöny éppen olyan éles és gyilkos tud lenni, mint az a nyújtófa, amellyel a vád szerint ezt a védtelen nőt bántalmazták.