2026. március 31.

A középiskolás szónokok meghódították a közönséget: a kisvárdai Lippai Vilmos harmadik helyezést ért el a rangos versenyen
Idén is megrendezték a már több évtizedes múltra visszatekintő Eötvös József Kárpát-medencei szónokversenyt a magyar anyanyelvű középiskolások számára. A rangos megmérettetésen a Kárpát-medence különböző régióiból érkező diákok mérték össze tudásukat.
A zsűri elnöke, dr. Kiss Róbert Richard elmondta: a rendkívül színvonalas megmérettetés ismét bizonyította, hogy a kiváló képességű fiatalok képesek gyönyörűen és meggyőzően beszélni, és értékes gondolataikat átadni a közönségnek.

Az idei versenyen az első helyezést Dezsényi Kata (Győr) szerezte meg, a második helyen Albert Ágoston (Budapest) végzett, míg a harmadik helyet Lippai Vilmos (Kisvárda) érte el.
Az idei verseny helyezései:
-
Dezsényi Kata – Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium (Győr)
-
Albert Ágoston – Szent Angéla Ferences Általános Iskola és Gimnázium (Budapest)
-
Lippai Vilmos – Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium (Kisvárda)
-
Sebők Annamária – Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium (Zalaegerszeg)
-
Ferencz Lilla – Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium (Győr)
-
Kiss-Bíró Lili – Budapest II. Kerületi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium (Budapest)
-
Koncz András – Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium (Békéscsaba)
-
Süle Olivér Gábor – Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium (Zalaegerszeg)
-
Jankovics Belián Kenéz – Székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola (Székesfehérvár)
-
Frigyesi Jakab – Szent Angéla Ferences Általános Iskola és Gimnázium (Budapest)
Különdíjban részesült:
Nyáry Ádám – Corvin Mátyás Gimnázium (Budapest)
Az első helyezett és a felkészítő tanára 100
ezer forint ösztöndíjban részesült, és mindegyik versenyző kapott ajándékot, a többi között emlékkönyveket.
A verseny ismét igazolta, hogy a szónoki készség és a kulturált megszólalás kiemelkedő értéket képvisel a fiatalok körében.