Az egész mezőny legfiatalabb játékosa a kisvárdai Szikszai Hennagyij volt, aki még nincs 17 esztendős, hiszen 2007. szeptember 18-án született. Saját akadémiai nevelésű játékosunk a bajnokság utolsó hazai meccsén, a Mezőkövesd ellen (4–3) mutatkozott be a legjobbak mezőnyében - írták a csapat hivatalos oldalán.
A második legfiatalabb a Fehérvár FC színeiben négy meccsen lehetőséghez jutó Kovács Patrik (2007. augusztus 15.) volt, ő sincs tehát még 17 esztendős. A dobogó harmadik fokára is kisvárdai játékos került, a 2007. április 7-én született Osztrovka Maxim, aki alig egy héttel a 17. születésnapja után mutatkozott be az NB I-ben, az Újpest elleni hazai mérkőzésen (4–1), és ő is pályán volt akkor, amikor Szikszai bemutatkozott, hiszen a Mezőkövesd ellen végig a pályán volt. Középpályásunk összesen öt élvonalbeli meccsel rendelkezik már, és a múlt héten bemutatkozott a magyar U17-es válogatottban is.
A további két 2007-es születésű, a legutóbbi NB I-es idényben pályára lépett futballista egyaránt a Puskás Akadémia FC színeiben jutott szóhoz: Mondovics Kevin (2007. március 14.) és Pál Barna (2007. február 11.).
A borítófotón: Szikszai Hennagyij (jobbra) volt a legfiatalabb játékos, aki az OTP Bank előző szezonjában a pályára lépett
Fotó: Móricz Csaba