INTERJÚ
A kisvárdai ételszínház – Mártha Anna építésszel beszélgettünk
Három leánytestvér, matematika-fizika szakos tanár édesapa, óvónő édesanya. Mártha Anna, aki helyszínelő sorozatokon nőtt fel, indíttatást érzett, hogy ő is nyomozó legyen. Végül egy férfiak által uralt szakmát választott, az építészetet. Egy Kisvárdára megálmodott ételszínházzal egyből a szakmai elitbe került. Anna a Média Építészeti díj öt finalistája közé került ez év novemberében Budapesten.

Édesapja Fényeslitke polgármestere és nagyon büszke a lányaira. Anna 2017 júniusában szerzett építész diplomát, majd egyből jelentkezett mesterképzésre, amit ez év nyarán sikeresen befejezett.

FrissMédia: Hogyan választottad az építészszakmát?

Mártha Anna: Két opció volt: nyomozó leszek, vagy építész. Rengeteg detektíves sorozatot, filmet néztem. Ugyanakkor nagyon szerettem rajzolni, a kézügyességemet anyukámtól örököltem, aki óvónő. A matematikában és a fizikában is jó voltam, ezt meg valószínűleg édesapámtól örököltem át, aki matematika tanár volt, mielőtt polgármester lett. Sokakkal ellentétben én „későn” értem meg rá, hogy ezt a döntést meghozzam. Tulajdonképpen hirtelen elhatározás volt, hogy mérnök legyek.

F.M.: Hol végeztél?

M.A.: A jelentkezésemet a Budapesti Műszaki Egyetemre és a Debreceni Egyetem műszaki kar építészmérnök szakára adtam be, végül az utóbbira nyertem felvételt. Nehezen vettem fel a fonalat, sok időre volt szükség, mire belerázódtam. De talán csak a mesterképzésnél éreztem azt, hogy az építészmérnök szakma nekem való. Akkor viszont már sejtettem: erre születtem.

F.M.: Hárman vagytok testvérek, három lány. Édesapád nagyon büszke rátok, bár fájlalja, hogy ketten nem a megyében keresitek a boldogulást.

M.A.: A nővérem, Lilla laboratóriumi kutató asszisztens a debreceni egyetem általános orvostudományi karának klinikai fiziológiai tanszékén, így ő már kirepült a családi kötelékből. Én Budapesten dolgozom ez év októberétől. Izabella még az otthon melegét élvezi, ő a Bessenyei György Gimnázium matematika szakos tanulója, patológus szeretne lenni.

F.M.: Nem látsz a megyében lehetőséget?

M.A.: Sajnos megyénkben kevésbé elterjedt szakma az építészet.

F.M.: De itt is építkeznek. Biztosabb alapot ad a későbbiekben egy budapesti tervezőiroda? Megyénkben is vannak nagy nevek, például az egy korszakot meghatározó Kossuth-díjas Bán Ferenc, a kortárs magyar építészet egyik legprogresszívabb alakja. Ő Kelet-Magyarország építészetének emblematikus figurája.

M.A.: Budapesten - úgy látom - egyelőre több lehetőség van a fejlődésre, a későbbi karrier szempontjából ott olyan kapcsolatokat lehet kiépíteni, melyeket itthon lehet majd a későbbiekben kamatoztatni. Igen, Bán Ferencre mindig felnéztem. És lám, a mesterdiplomámon ő volt az egyik zsűritag. Ez külön történet.

F.M.: Éspedig?

M.A.: A diplomavédésnél tablókon mutatjuk be a terveket. Ezek ki voltak függesztve, és mikor belépett Bán Ferenc a terembe, annyit mondott, hogy a tablóimat le lehet szedni, nem kell megvédeni, annyira jó a terv!

F.M.: Mit éreztél ekkor?

M.A.: Leírhatatlan érzés volt, nem számítottam ilyen reakcióra. Pont attól a Bán Ferenctől, akire mindig felnéztem. Hatalmas lökést adott.

F.M.: Mit terveztél, mi volt a diplomamunkád?

M.A.: A diplomamunkám az őstermelői piacot gondolta újra. Azt a kérdést tettem fel magamnak, hogy hogyan tud az építész olyan környezetet teremteni, amely tudatosabb élelmiszer-fogyasztóvá tehet bennünket?

F.M.: Kisvárdára megálmodva?

M.A.: Igen. Az ember itt a természettel szoros összhangban él, életritmusát a gazdálkodás szabályai határozzák meg. A kisvárosi lét nyugalma, kiegyensúlyozottsága jellemzi, az emberi kapcsolatok szorosabbak, és a természettel való együttélés még háborítatlan itt. A kisvárosias léptékhez igazodva építészeti döntéseimmel, a megfelelő atmoszféra megteremtésével egy többcélú, harmonikus, környezetébe illeszkedő, innovatív, a közösség érdekeit figyelembe vevő, szerethető épület létrehozása volt a cél Kisvárdán.

F.M.: Hol szeretnéd látni ezt az épületet?

M. A.: A tervezési helyszín a régi piactérhez közeli saroktelek, a Krucsay Márton és a Vár utca találkozásánál. A fő közlekedési irányok, valamint a különböző városrészek (városközpont-történelmi városrész; kisvárosias lakóterület; nyugati kertváros) itt találkoznak, így az épület a központi városi szövet aktív tagja. A templomok, valamint imaházak közelsége miatt az idősebb korosztályt; az iskolák és óvodák miatt a fiatalabb generációt is meg tudja célozni.

F.M.: Mitől más ez a termelői piac?

M.A.: A piac soha nem volt monofunkció, így „kiegészítettem” azt ételműhellyel (főzőiskola), ahol akár az idősebb generáció megtaníthatja a házi praktikákat a fiatalabbaknak, ezáltal nagyon erős közösségi erőként lépne fel. A piac, mint tér, mint vásárlási mechanizmus, mint a társadalmi interakció elemi formája megannyi izgalmas lehetőséget kínál. A megoldás nemcsak az építészeti eszközök megtalálásában rejlik, hanem egyfajta gondolkodásmód kialakításában.

F.M.: Ételszínház, mint közösségformáló erő?

M.A.: Ételszínház, mert célja, hogy a helyi termékek egyediségét, eredetét bemutassa. Ez a vezérfonal vezetett el a végleges koncepcióig. Az épületet ennek a gondolatnak rendeltem alá. A tereket így a termékek színpadaként értelmeztem. A piacok közösségi tevékenységek színterei. A piac a társadalom anyagcseréje, a társadalmi rétegek találkozási pontja, az interakció elemi formája. Maga az esemény, társadalmunk tükröződése. Képet ad kultúránkról, szokásainkról, definiál bennünket. A piac a városi élet lényegét alkotó érintkezések, találkozások, konfliktusok, élmények nyilvános helyszíne is, döntő szerepet játszik a városlakók helyi társadalommá szerveződésében, az identitás alakításában.

F.M.: Ez a terv több sikert is hozott neked

M.A.: Igen, megkaptam a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területi Építész Kamara Diplomadíj 2019 elismerést. Idén novemberben a 15. Média Építészeti Díj döntőjéig jutottam, ahol 86 pályamű közül a legjobb öt közé választottak. A nemzetközi előzsűri épület és terv kategóriában az összesen több, mint 130 jelentkezőből 5-5 finalistát választott ki. Az idén a holland, litván, albán és magyar szakértők kiválasztották, áttekintették, véleményezték a magyar építészetet, és értelmezték főbb irányvonalait. Így 2019-ben úgy fogalmaztak, hogy a magyar építészeti alkotások "minőségüket tekintve kiemelkednek a régió fejlesztései közül." Különösen azokat a projekteket fogadták lelkesedéssel, amelyek "ma, a társadalmi fenntarthatóság és érzékenység kritikus pillanatában erős szociális elköteleződésről tesznek tanúbizonyságot." Példamutatónak nevezték, hogy nagyvárosi attrakciók helyett a magyar építészek kreativitásra és eredetiségre törekszenek, alapvető figyelmet fordítanak környezetükre.

F.M.: Ez férfi vagy női szakma inkább? Nőként hogy érzed magad ebben a közegben?

M.A.: Nem érzem az esetleges megkülönböztetés nehézségeit, de jellemzően ebben a szakmában kevés nő jut el a szakma csúcsára.

F.M.: Egy nő másként közelít meg egy-egy megtervezendő épületet?

M.A.: Mindig beleképzelem magam az általam tervezett épületekbe.

F.M.: Stílus szempontjából hogyan határoznád meg magad?

M.A.: Nem kötődöm egyetlen stílushoz sem, mindenben megtalálom a szépet. Előszeretettel használok egyszerű formákat. Nagyon fontos, hogy az ember hogyan érzi magát a megalkotott térben, ezért a formálást háttérbe szorítva, az egyén igényeire koncentrálok.

F.M.: Milyen épületeket tervezel leginkább?

M.A.: Most például a tervezőirodában, ahol dolgozom, kerékpáros pihenőt tervezünk az országon belül több helyszínre. Ez egy kisebb építmény, és mégis milyen összetett és mennyi munkával jár a megtervezése! Én ebben is megtaláltam a szépséget. A tervezésnél próbálok arra törekedni, hogy az épület használója, az ember legyen a fókuszban.

F.M.: Van kedvenc anyagod?

M.A.: A mondhatni 4 alapelem: beton, fa, acél és üveg. A betont a nyerssége és egyszerűsége miatt, a fát a melegsége miatt, az acélt az ipari jellege miatt, az üveget pedig azért, mert a tervezett épületeimben is fontos a természettel való összhang, a vizuális kép, hogy az emberek minél inkább a szabadban érezzék magukat.

F.M.: Kisvárda belvárosi részét milyennek látod?

M.A.: Szerintem nagyon rendben van.

F.M.: Későbbi terveid?

M.A.: Szeretnék Budapesten maradni egy darabig, majd hazajönni. Honvágyam van, szeretem Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét. Nagy álmom egyszer egy külföldi építészirodánál dolgozni.

F.M.: Hogy tetszik Budapest?

M.A.: Szeretem Budapestet, Budán van a tervezőiroda, ahol dolgozom. Jól érzem magam itt, bár hiányoznak az itthoniak, de meg kell alapozni a jövőmet.


Köszönet a kisvárdai Coffee Tea Area-nak a hangulatos riporthelyszínért.


- FrissMédia -