KULTÚRA
A jótékonyság uralja az idei Cantemus fesztivált Nyíregyházán
Két hangversenyen és szakmai előadásokon vehet részt a közönség a június 20. és július 10. között megrendezendő 13. Cantemus Fesztivál és Mesterkurzuson, a rendhagyó módon részben az online térbe költöző eseménysorozatot a kórházi jótékonyság jegyében rendezik meg Nyíregyházán.

A Cantemus új lendülettel és régi hittel szeretné ott folytatni, ahol a koronavírus-járvány miatt kénytelen volt abbahagyni - utalt az elmúlt egy év vírushelyzetére Szabó Dénes, a kórus igazgató-karnagya a fesztivált beharangozó csütörtöki sajtótájékoztatón.

A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zenepedagógus emlékeztetett, a betegség miatt ő maga három hetet töltött a megyei kórházban, ekkor fogalmazódott meg benne az az ötlet, hogy valahogyan meg kellene köszönni a koronavírusos betegeket ápoló egészségügyi dolgozók áldozatos munkáját.

Ezért találták ki a jótékonysági koncertsorozatot, amelyen az interneten lehet figyelemmel kísérni a nemzetközi kórusok koncertjét, egy emlékhangversenyt és a hagyományos szakmai mesterkurzust - ismertette a részleteket Szabó Dénes.

Szabó Soma karnagy, a Cantemus művészeti vezetője elmondta, a június 20-án megtartandó nemzetközi koncerten Fülöp-szigeteki, tajvani, orosz, észt és svéd kórusok adnak ízelítőt kórusrepertoárjukból. A zenés összeállítás a fesztivál ideje alatt online formában bármikor megtekinthető lesz.

A másik, június 28-án megtartandó, immár jelenléti előadás már inkább a nyíregyháziaknak fog szólni, az este hét órától Adorján Gusztáv-emlékhangversenyen a Cantemus Vegyeskar, a Pro Musica Leánykar és a Cantemus Gyermekkar lép fel a digitális koncertteremmé alakított Kodály Zoltán Általános iskola hangversenytermében.

Ezt az előadást is elérhetővé teszik az interneten, a jegyek megvásárlásával pedig a megyei kórház koronavírus-osztályának működését támogathatják a résztvevők - jegyezte meg Szabó Soma.

A programsorozat valamennyi eseményét és a mesterkurzust a www.cantemusfestival.org.hu oldalon tekinthetik meg az érdeklődők. Utóbbiról szólva Szabó Soma megjegyezte, az ingyenes programrész keretében például énekórákat tartanak az általános iskolásoknak, meg lehet nézni a Pro Musica Leánykar próbáját, valamint szakmai beszélgetéseket is rendeznek a kortárs magyar zeneszerzőkkel.

Szondi Zita, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi

Oktatókórház főigazgatója a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a koncert bevételéből a betegellátást segítő eszközöket és műszereket szeretne vásárolni a gyógyintézmény.

- MTI -