KÉK FÉNY
A halálba menekülve - vonat elé vetette magát egy 11 éves gyermek Gyürén
Felfoghatatlan, hogy egy 11 éves gyereklány hogyan jut el odáig, hogy lesben állva várja a "megoldást", a halált hozó vasszörny érkezését. Gyürén megtörtént az, aminek egyszer sem lenne szabad megtörténnie: a kislány a vonat elé vette magát.

A helyiek azt mondják, hogy zaklatta őt két másik lány. A településen azt is tudni vélik, hogy a nagymama, aki a gyermek hivatalos gyámja, több jelzést is adott az iskola vezetőjének. Csakhogy az illetékesek ezt határozottan tagadják. Az iskola nem kapott jelzést, és a családnak sem volt tudomása zaklatásról.

Az egyébként átlagosan tanuló lány illedelmes, segítőkész, csendes teremtés, a nagymama neveli. Azt, hogy mi történt vasárnap kora délután, csak a kislány tudná elmondani, de ő jelenleg nincs kihallgatható állapotban. Vasárnap késő éjszakáig operálták, 23 óra környékén tudták stabilizálni, azóta alszik. A nagyszülők és az édesanyja folyamatosan mellette vannak, hogy "majd amikor felkel, legyen valaki a családból mellette" - mondja egy családtag.

Bereczki Lajos falugondnoktól megtudtuk, hogy a családnak megpróbálnak segíteni. Elmondása szerint semmilyen jele nem volt annak, hogy a gyereknek lelki problémái lennének. Úgy tudja, hogy a vonat vezetője időben meglátta a kislányt, dudált és vészfékezett, de sajnos a vasszörnyet már nem tudta megállítani. A kislány testét 20-30 méteren keresztül tolta maga előtt a vonat, mire meg tudott állni.

A mentők súlyos, életveszélyes sérülésekkel, mentőhelikopterrel szállították kórházba a kislányt.

A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány 1993 óta működtet lelkisegély-szolgálatot, a fiatalkori öngyilkosságok megelőzése kiemelt célja a szervezetnek. Tapasztalatuk szerint 2021-ben, illetve 2022 első hónapjaiban sokkal több gyerek, illetve húsz év körüli fiatal felnőtt keresett segítséget szuicid gondolatokkal küzdve, mint az előző években bármikor. Ennek okai nagyon összetettek. Egzisztenciális szorongások a családban, családon belüli erőszak, a kortársaktól elszenvedett bántalmazás.

A híradásokban megjelenő öngyilkosságok okaként gyakran hangoznak el a „családi konfliktusok miatt” vagy „családi veszekedés után” mondatok, melyek azt a benyomást kelthetik, hogy elég egy rossz szó, egy érdekellentét, egy félreértés, és egy fiatal élet elvész. Miközben az öngyilkosságok általában nem vezethetők vissza egyetlen okra, ritkán előzmény nélküliek, és így az esetek többségében megelőzhetők lennének - mondja a szakember.

A befejezett öngyilkosságok esetében nagyon gyakran kiderül, hogy az áldozat valamilyen lelki betegséggel küzdött. Ez tizenévesek körében legjellemzőbben a serdülőkori depresszió, ami az érintett gyermek környezetét is bevonó terápiával jól kezelhető betegség. Jól kezelhető, ha időben kap a beteg diagnózist, és a diagnózis után elkezdődik a megfelelő terápia elérhető szakemberrel - olvasható Horváth Eszter cikkében.

Ahogy felnőttkorban, úgy már a gyerekeknél is kialakulhat szorongás és depresszió, amit gyakran a szülők csak általános rosszkedvnek hisznek. Ha ehhez más jellemző tünetek is párosulnak, azt semmiképp sem szabad félvállról venni, hiszen nemcsak a gyerekkorra, hanem a későbbi, felnőtt életére is hatással lehet.

Megkeresésünkre nem kívánt nyilatkozni az iskola vezetése, arra hivatkozva, hogy nem iskolaidőben történt a baleset.

A Vásárosnaményi Rendőrkapitányság a vasúti közlekedés szabályainak megsértése miatt a folytat vizsgálatot, szabálysértési eljárás keretében.

- FrissMédia -