A kisvárdai vár régészeti kutatásának története 1954-ben kezdődött – és nem teljesen véletlenül. Futballpályát akartak építeni a vár sáncain belül. A munkálatok megkezdése előtt azonban el kellett bontani azokat az olaszbástya-maradványokat, amelyek útban álltak. Ez a szükségszerűség hozta magával az első komoly régészeti vizsgálatot.

Az 1954-es feltárás megnyitotta azt a kaput, amelyen keresztül a vár múltja fokozatosan feltárult. Az előkerülő leletek bizonyították: itt nemcsak a középkori vár nyomait lehet megtalálni, hanem sokkal régebbi emberi jelenlétet is. A kőkortól kezdve, különböző őskori és vaskori korszakokon át az emberek mindig felismerték ennek a homokdombnak a stratégiai jelentőségét a vizek és mocsarak között.

„Nemcsak a vár, hanem maga a hely volt fontos – a kőkortól a 18. századig folyamatosan lakott pont a Rétközben.”

A feltárások leletanyagának egy része Makai László helyi pedagógus gyűjteményével együtt alkotta azt az anyagot, amelyből 1963-ban megnyílt a Vármúzeum. Az egyetlen megmaradt négyzetes bástyában berendezett intézmény elsőként mutatta be a tudományos kutatások eredményeit a nagyközönség számára. Kis múzeum volt, de jelentős: először tette láthatóvá a vár régészeti múltját a helyiek és a látogatók számára.

A következő évtizedekben további feltárások folytak, de főként a vár környezetében. A belső terek vizsgálata – ahol a felszínen még álló maradványokat is meg kellett őrizni – csak korlátozottan volt lehetséges. Minden kutatás újabb darabot adott hozzá a képhez: az 1550–1560-as évek földsáncainak nyomait, az olaszbástyák alapjait, valamint a vár területén belüli korábbi épületmaradványokat.

Az igazi áttörés 2017-ben következett be. Ekkor kezdődött az addigi legnagyobb szabású és legátfogóbb régészeti feltárás – ezúttal nemcsak a vár körül, hanem annak belső területein is. Több régészeti csapat dolgozott párhuzamosan, több ütemben. A cél az volt, hogy minden lehetséges információt feltárjanak, amelyet a föld és a megmaradt falak még őriztek.

„Megpróbálták azonosítani a Szentháromság-kápolna nyomait is, amelyet Várdai István felesége számára építtetett a vár közelében.”

A feltárások eredményei jelentősen bővítették a vár belső elrendezéséről alkotott képet. A földszinti helyiségek alapfalait és válaszfalait számos ponton sikerült azonosítani. Ez lehetővé tette, hogy a helyreállítás során legalább a földszinten hitelesen kövessék a történeti alaprajzot. Az emeleti szinteken – ahol kevesebb régészeti adat maradt fenn – a tervezőknek nagyobb szabadságuk volt, de a falvastagságok és a nyílások elhelyezkedése itt is fontos támpontot jelentett.

A kőkori leletek, a különböző korszakok temetkezései, az érmék, a kerámiatöredékek és más régészeti emlékek együtt rajzolnak ki egy olyan képet, amely szerint ez a homokdomb nem csupán a középkori vár helyszíne volt, hanem az emberi jelenlét folyamatos színtere évezredeken át. Ez a szemlélet – a vár mint egyetlen fejezet egy sokkal hosszabb emberi történetben – adja meg a kisvárdai régészeti kutatások igazi mélységét.

Ma a Vármúzeum lapidáriuma – a helyreállított négyzetes bástyában – azokat a kőemlékeket őrzi, amelyek az évtizedes feltárások során kerültek elő. Egy kőfaragványon, egy oszlopfőn vagy egy címerkövön keresztül válik érzékelhetővé, mit jelent az, amikor a föld visszaadja azt, amit az idő elrejtett. A kisvárdai vár régészeti története nem lezárt fejezet: a kutatás tovább folytatódhat, ahogy újabb leletek és összefüggések kerülnek napvilágra.