KÉK FÉNY
A családjáért ment, de balesetet okozott és elmenekült a Suzukis sofőr Kemecsénél
​Súlyos, frontális baleset történt szombaton 18:15-kor Kemecse határában, a 3824-es út 9-es kilométerszelvényében. A Lónyai-főcsatorna hídján egy Suzuki sofőrje áttért a szemközti sávba, ahol összeütközött egy szabályosan közlekedő személyautóval, majd segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt.

A vétlen gépkocsi vezetője, aki Vasmegyer felől tartott Kemecse irányába, elmondta, hogy éppen a hídra hajtott fel, amikor a szemből, Kemecse felől érkező Suzuki hirtelen a sávjába rántotta a kormányt. A sofőr annyit látott, hogy a Suzuki vezetője két kerékpárost próbált kikerülni közvetlenül a híd előtt, ahol a szűk útpályán az ütközést már elkerülni nem lehetett. Az ütközés erejétől az vétlen autó a híd korlátjának csapódott.


A helyszínre érkező mentők a szabályosan közlekedő sofőrt ellátták. Eközben a balesetet okozó Suzuki vezetője és esetleges utasai elhagyták a helyszínt. A nyíregyházi hivatásos tűzoltók mindkét járművet áramtalanították.


A balesetet okozó férfi egyik rokona a helyszínen elmondta, hogy a sofőr éppen a kisfiáért és a párjáért indult, akik egy közeli családi születésnapi ünnepségen vettek részt. Az, hogy a sofőr miért menekült el, egyelőre rejtély, de mivel a rokon elmondása szerint érvényes vezetői engedéllyel rendelkezett, valószínűsíthető, hogy alkohol befolyása alatt állhatott.


A cserbenhagyással a sofőr a helyzetét jelentősen súlyosbította. Amellett, hogy ittas állapotban okozott balesetet, ami önmagában is bűncselekmény, a meneküléssel egy újabb bűncselekményt is elkövetett: a segítségnyújtás elmulasztását, amiért szintén felelnie kell. Továbbá a saját életét is komoly veszélybe sodorta, hiszen egy ilyen erejű ütközésnél nem lehet kizárni a belső sérülések lehetőségét, amelyek azonnali orvosi ellátás nélkül végzetesek is lehetnek.

A rendőrség nagy erőkkel keresi a szökött sofőrt, és vizsgálja a baleset pontos körülményeit.