KÉK FÉNY
A család barátja ölhette meg a 12 éves tiszarádi kislányt
​Egy rozsdás szögbe lépett bele a kislány, emiatt kezelésre kellett járnia a nyíregyházi kórházba. Az anyja nem volt hajlandó szombaton elkísérni a kislányt, helyette Dávidot kérte meg, hogy kísérje el lányát a kórházba.

B. Dávid is abban a házban lakott, ahol a kislány, elmondása szerint szerelmi viszonyban volt vele - legalábbis a 32 éves elkövető ezt állítja. Ennek némiképp ellentmond, hogy a szomszédok úgy látták, hogy a kislány tiltakozik a nálánál jóval idősebb férfi közeledése miatt. Ennek ellenére sok esetben a fotelben ülve a kislányt az ölébe ültette és simogatta - állítják az utcában élők.

A kislány Dáviddal szombat délelőtt indult el Nyíregyházára és a kórházban meg is jelentek, ahol a kislány sebét lekezelték, majd elindultunk haza.

A férfi vallomásában úgy nyilatkozott, hogy teljesen véletlenül keveredtek Nyíregyháza kertvárosi részére és ott az egyik sétányon indultak el kifelé a városból. Azonban állítása szerint valamin összevesztek és ekkor történt meg a tragédia.

Csakhogy információink szerint a férfi megerőszakolta a 12 éves gyermeklányt, majd puszta kézzel megfojtotta és sorsára hagyta.

Kingát a nagymamája kezdte el keresni vasárnap, jelezte a gyámügyesnek, hogy nem tudja, hogy hol van az unokája. A gyámügyesek addig eljutottak, hogy a kórházból Dáviddal távozott Kinga, de ezt követően nem jutottak több információhoz. A nagymama bejelentést tett a rendőrségen, akik azonnal megkezdték a lány keresését.

Hamar látótérbe került a 32 éves férfi, hiszen elvileg ő látta utoljára élve a 12 éves kislányt. Elszámoltatásakor derült fény a szörnyű tragédiára.