A második Leveleki Vasember Triatlon-kupán figyeltek fel a szervezők Eszterre, aki szinte élet-halál küzdelmet folytatott a verseny befejező szakaszán. Végül utolsóként ért célba, de teljesítménye és akaratereje egy képzeletbeli dobogó legfelső fokára repítette.

Eszterrel a leveleki verseny után egy hónappal azért ültünk le beszélgetni, mert teljesítménye mások számára is inspiráló lehet. Elmondta, hogy a sport számára nagyon távoli dolog volt: olyannyira, hogy a tornaórákon át sem öltözött. A kötelező testnevelést úszással tudta le – bár, jegyezi meg, azt viszont szerette. Végül 23 évesen kezdett el futni.

FM.: Mi volt az a pont? Mi történt, hogy 23 évesen nekiállt sportolni?

H.E.: Anyukám noszogatására erősödött bennem, hogy jó lenne valamit sportolni. Bár nem voltam kövér, csinosabb akartam lenni. Ez addig nem igazán foglakoztatott, de rádöbbentem, hogy foglalkoznom kell vele. A futás volt az a sport, ami által eredményt lehetett viszonylag gyorsan elérni. Az első futásom 1 500 méter volt két megállással, majd rá két hétre hathetes kényszerpihenő, mivel futás közben bokasérülést szenvedtem. Ekkor azt hittem, hogy nem lesz ebből semmi. A szüleim sem hitték, hogy végig csinálom.

FM.: Nem hittek benned?

H.E.: Nem. Mivel én egyáltalán nem voltam sportos, mindenki meglepődött, hogy az „Eszter elkezdett futni.” „Eszter fut, hagyjuk már, nem lesz itt semmi”. Aztán letelt a kényszerpihenő és letöltöttem egy applikációt, melyben remek célokat lehetett beállítani. Ez volt az a pont, amikor visszavonhatatlanul elköteleztem magam a sportnak. Három hónap alatt odáig jutottam, hogy lassan, de le tudtam futni megállás nélkül a Margit-sziget körüli kört. (Futótávban mérve ez pontosan 1/8 Maraton, 5 285 méter – a szerk)

FM.: Mi volt a következő szint?

H.E.: Az előző munkahelyemen, egy médiaügynökségnél volt futócsapat, ennek tagjai készültek a Spar-maratonra, de kevesen voltak, ezért csapattagot kerestek. Ekkor én már teljesítettem a 10 kilométeres távot, így jelentkeztem.

FM.: Mennyi idő telt el az első futás és a 10 kilométeres táv teljesítése közt?

H.E.: Körülbelül öt hónap. Végül bevettek a csapatba és remekül sikerült a Spar-maraton, nagyon jól éreztem magam, kint voltak a versenyen a barátaim is. Ekkor jelöltem ki magamnak a következő célt, ami a félmaraton volt. A barátnőmmel – aki akkor kezdett el futni, amikor én – neveztünk a Vivicittá Félmaratonra. (21 kilométer – a szerk)

FM.: Nehéz volt erre a távra felkészülni?

H.E.: A verseny áprilisban volt, én már az előző év decemberében elkezdtem készülni rá, ekkor 160 kilométer futásteljesítményt tudhattam magam mögött. Végül az eddigi sportpályafutásom legjobb teljesítményét produkálva, 2 óra 18 perc alatt teljesítettem a félmaratont.

FM.: Egy év elteltével az első 1 500 méter megtétele után 21 kilométert lefutni 2 óra 19 perc alatt remek teljesítmény, nincs mit szégyenkeznie. Mennyire változtatta meg az életét az aktív sportolás?

H.E.: Jelentősen. Az első, hogy rendszerességre és fegyelemre szoktatott, hiszen ekkor már dolgoztam, így a sportolást vagy kora reggel, vagy a munka után tudtam csinálni. Hat évig számomra nem a gyorsulás volt a cél, hanem az egyre nagyobb távok leküzdése, amit fokozatosan egyre merészebb célok kitűzésével valósítottam meg.

FM.: Futással kezdte, hogy lett ebből triatlon?

H.E.: A barátnőmmel, Virággal - akivel az első Vivicittát is teljesítettem - nagyon sok versenyen indultunk, ilyen volt például az Ultra Balaton, ahol minden csapatag a neki legmegfelelőbb távot teljesítheti. Erre a versenyre kerestek csapattagokat, itt ismerkedtünk meg két triatlonistával. Végül ekkor csak futottam, méghozzá életem első maratonját. (42 195 méter – a szerk). Ezzel gyakorlatilag a távolság, mint cél ki lett pipálva, igaz, van még az ultra maraton, de ismerve a szervezetemet, azt már nem vállaltam be. Úszni tudtam, kerékpározni meg tud mindenki – gondoltam. Ekkor már anyagilag is megtehettem, hogy jó felszereléseim legyenek és vegyek a triatlonra megfelelő kerékpárt.

F.M.: Leveleken nem győztél, sőt, idő szerint utolsóként teljesítetted a távot. Ugyanakkor magasan mindenki felett teljesítettél kitartásból, küzdelemből s így a képzeletbeli dobogó legfelső fokára állhattál fel. Mi inspirált, mi játszódott le benned ezen a versenyen?

H.E.: Évente - amikor még csak futottam - öt-hat versenyen indultam, újabb és újabb célok kitűzésével. Amikor elkezdtem triatlonozni, anyagilag is fel kellett mérnem ennek a versenysportnak a pénzügyi vonzatát, hisz itt már nem csak futócipőt kellett venni, hanem sok minden mást is. Ezért évente csak egy versenyt tudok vállalni. A tavalyi szezon eredményeinek ismeretében - ami nagyon jól sikerült – erre az évre a keszthelyi triatlonversenyt ütemeztem be magamnak. Csakhogy a verseny körülményei számomra szinte elfogadhatatlanok voltak, hisz a kerékpárpályán 300 méteres szintkülönbséggel, szakadó esőben kellett teljesíteni. Még a profik is negyedórával lassabban teljesítették a távot. Bár én is megcsináltam, a megadott szintidőt 10 perccel túlléptem, amiért kizártak a versenyből. Így már a futást el sem kezdhettem. Ekkor teljesen összeomlottam, apukám ölében zokogtam. A szüleim próbáltak lebeszélni a féltávról: „nem kell ez neked Eszter… már kétszer teljesítetted”

F.M.: Nem tudott belenyugodni, hogy nem teljesítette a kitűzött célt?

H.E.: Nem! A kizárást követő második napon láttam meg a leveleki versenykiírást – igaz, már rég lezárták a szervezők a jelentkezést. Belegondolva abba, hogy életem egyetlen versenye a keszthelyi volt, amit nem tudtam befejezni… felhívtam a szervezőket. Ők végül engedélyezték a regisztrációt. Bár minden érv amellett szólt, hogy egy héten belül két féltávot teljesíteni őrültség, a szüleim támogattak és elvittek a leveleki versenyre. Az úszás nagyon jól sikerült, hisz a keszthelyi időmet megdöntöttem. A bringázásba szinte minden energiámat beleadtam, mikor beértem a célba, remegett a lábam, nagyon rosszul voltam. Valószínűleg ez az oka, hogy a futásra nem maradt elegendő erőm. Ennek ellenére, ha kell, négykézláb, de megteszem a futótávot. Olyan nincs, hogy ne fejezzem be a versenyt. Úgy akarok hazamenni, hogy megcsináltam.

A 21 kilométeres futótávon Eszter többször rosszul lett, hányingerrel küzdött, állni alig bírt. Utolsó versenyzőként a Leveleki Vasember Triatlon Kupa két szervezője kísérte a 28 éves lányt - nem egyszer lelki támogatást adva neki. Végül ezek a biztató, együttérző szavak, gesztusok segítették át a holtpontokon. Na meg, hogy ebben az évben is teljesítse a kitűzött célt. Mert a célok azért vannak, hogy teljesítsük őket. Nem másnak, hanem elsősorban önmagunknak. Mert képesek vagyunk rá, meg tudjuk csinálni!

Esztert a célnál szülei várták.