AKTUÁLIS
A bűncselekmények áldozataira emlékeztek Mátészalkán
Egy nap, amelynek középpontjában a családon belüli és a kapcsolati erőszak, valamint a gyermekbántalmazás volt.

A Mátészalkai Rendőrkapitányság és Mátészalka Önkormányzata második alkalommal tartott prevenciós előadásokkal egybekötve megemlékezést az áldozatok világnapja alkalmából 2019. február 21-én, Mátészalkán a Szentpétery Zsigmond Kulturális Központ és Színházban. A rendezvényen a rendőrség mellett a társzervek, egyesületek, közoktatási intézmények képviselői és helyi középiskolások vettek részt. A megemlékezés központi témája a családon belüli és a kapcsolati erőszak, valamint a gyermekbántalmazás volt.

A rendezvényt Kovács Sándor országgyűlési képviselő nyitotta meg, aki elmondta, hogy fontosnak tarja a társszervek összehangolt együttműködését, a közösség szerepvállalásának erősítését az emberi jogok érvényesülésének érdekében.

A felvetett gondolatokat erősítette meg köszöntőjében dr. Hanusi Péter Mátészalka város polgármestere is, aki a stabilitásról és a biztonság megteremtésről beszélt. A rendezvény témájának drámaiságát hangsúlyozta Varga Mihály a porcsalmai Kiss Áron Általános iskola 8. osztályos, valamint Szabó Léna Lea a mátészalkai Széchenyi István Katolikus Német Nemzetiségi Általános iskola 3. osztályos tanulók szavalata. Pénzes Ottó a mátészalkai Képes Géza általános iskola igazgatója a családon belüli példamutatást hangsúlyozta, hogy a minta, amit a fiatalok onnan magukkal visznek, meghatározza felnőtt életüket.

Lovas Zita rendőr főtörzsőrmester előadásában az erőszakot a közlekedés tükrében világította meg. A közlekedés során felmerülő indulatok helytelen kezelésével kapcsolatban beszélt arról, miként változtatja meg a közlekedésben résztvevők magatartását az erőszak, legyen az gépkocsivezető, kerékpáros vagy akár gyalogos. Becsei Miklós a Mátészalkai Kossuth téri Református Egyházközség vezető lelkipásztora a felelősség morális kérdését helyezte előadása középpontjába, a szabad akaratot a döntések felelősségében igyekezett megvilágítani, a „bűn” bekövetkezésének megelőzhetősége érdekében.

Szabóné Farkas Tünde címzetes rendőr őrnagy a gyermekbántalmazársról beszélt előadásában. Az illusztrációhoz az „Árvácska” című filmet használta fel és a film jeleneteivel szemléltette a gyermekbántalmazás különböző formáit. Az előadás végén felhívta a figyelmet, hogy merjünk tenni, jelzéssel élni a gyermekek védelme érdekében.

A megemlékezést dr. Bakos Olivér rendőr ezredes kapitányságvezető zárta. Beszédében a társadalmi felelősségvállalás fontosságát, az egymás iránti tiszteletet és a gyengébbek védelmét emelte ki. Felhívta a jelen lévők figyelmét arra, hogy változtatni kell a gondolkodásmódon, hiszen közös célért dolgozunk, aminek eredményessége a közös együttműködésen alapszik.