Nem minden középkori erőd kapja meg azt a sorsot, hogy romjainak belső udvarán egyszer Jászai Mari lépjen fel, máskor pedig határon túli színházak játsszanak Shakespeare-darabokat a bástyák tövében. A kisvárdai vár ezt a különös kettős életet éli: nappal múzeum és régészeti emlékhely, nyaranta pedig a kultúra és a színház otthona.

A kulturális funkció gyökerei a 19. század végéig nyúlnak vissza. Az 1800-as évek utolsó évtizedeiben a Somogyi família birtokolta a várat – előbb Somogyi János, majd fia, Somogyi Rezső. Alkalmi színpadot építettek a belső udvarba, és az ország legkiválóbb előadóit vonzották ide: Jászai Marit, Újházi Edét és Reményi Edét, hegedűjével együtt.

„A bástyák alatt egykor Reményi Ede hegedült – ma ugyanott határon túli színházak játszanak nyári estéken.”

Ez az aranykor az 1920-as évek elején ért véget, amikor a várat és környékét a Szent Orsolya-rendi apátság kapta meg. Az épületet gazdasági iskola céljára vették használatba, majd az 1954-es államosítás vette el azt az egyházi tulajdonosoktól. Éppen ebben az időszakban, 1954-ben kezdődtek meg az első komolyabb régészeti feltárások is, mivel futballpályát terveztek építeni a vár sáncain belül.

Az 1970-es évek közepén megépült a várszínpad, és visszatért az a funkció, amelyet a Somogyi-korszak honosított meg. Az igazi fordulópontot azonban 1989 hozta: ekkor indult el a Határon Túli Magyar Színházak Fesztiválja.

A fesztivál azóta is a kisvárdai nyár egyik legfontosabb eseménye: kéthetes kulturális kavalkád, amelyen a Kárpát-medence magyar nyelvű színházai mutatják be előadásaikat. A vár megvilágított falai között nézni egy drámát – nehéz ennél autentikusabb élményt elképzelni a magyar Alföld szívében.