KULTÚRA
Programok
660 résztvevővel rendezik meg a szépkorúak 5. nyíregyházi sporttalálkozóját
Fiatalokat megszégyenítő részvétel várható a „Szépkorúak” V. Nyíregyházi Sporttalálkozóján.

Nevezni csak az 55 év feletti, nyíregyházi lakosoknak lehetett. A város mintegy 20 ezer szépkorú lakosából 660-an neveztek, ami önmagában is rekordnak számít.

Május 17-én, csütörtökön reggel 9 órakor csaknem 700 szépkorú veszi birtokba a városi stadiont, ahol 5. alkalommal mérik összes az idősek állóképességüket - hangzott el az eseményt beharangozó sajtótájékoztatón.

Dajka László elmondta, hogy az idén női és férfi kategóriában, nyolc versenyszámban hirdettek versenyt. Így az 55 évnél idősebb nevezők a többi között 100, valamint 400 méteres futásban, kislabdadobásban, tekében és teniszben mérhetik össze a tudásukat. Az idén - immáron második alkalommal - a szellemi frissességüket is próbára tehetik, mégpedig ultiban a nevezők.

A nagyszabású bevonulással kezdődő eseményt Nyíregyháza MJV önkormányzata és a Nyíregyházi Sportcentrum közösen szervezik, a fővédnök dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere.

A szervezők elmondták: az évről évre meghirdetett sportesemény célja, hogy minél többen vegyék igénybe az önkormányzat által biztosított lehetőségeket a szabadidő aktív eltöltéshez, a sportoláshoz.

A nyíregyházi "Szépkorúak" tíz éve 14 fővel alakult, mára 475 főre bővült a Sportcentrum égisze alatt működő egyesület. Aktív tagjai hétről hétre csütörtökönként veszik birtokba a városi stadiont a "Mozdulj Nyíregyháza" ingyenes programsorozat keretében.


- FrissMédia -