AKTUÁLIS
60 milliárd a szabolcsi falvak fejlesztésre
​Az elmúlt csaknem négy évben több mint 60 milliárd forint fejlesztés valósult meg a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei falvakban a Magyar falu programon keresztül - közölte a Miniszterelnökség Modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztosa a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Nyírtasson pénteken.

Gyopáros Alpár a helyi Itthon, Fiatalon, Szülőföldön Ház mintegy 15 millió forint értékű filagóriájának és napelemes rendszerének átadásán azt hangsúlyozta, kiemelkedő az a falupasztorációs munka, amelyet a görögkatolikus egyház a falvakban végez, különösen az ország három északkeleti megyéjében. Nemcsak a görögkatolikusok, hanem bármely egyház a falvakban és az egyházközségekben végzett munkáját a kormány támogatta és támogatni is fogja - erősítette meg a kormánybiztos.

Gyopáros Alpár emlékeztetett arra, az összesen mintegy háromezer kistelepülésen az ország népességének egyharmada él, a községekben pedig folyamatosan növekszik a lakosságszám. Kifejtette, az előző évszázad rendszere miatt a falvak ötvenéves lemaradásban vannak a nagyobb településekhez képest, ezt a hátrányt nem lehet egy csapásra eltüntetni, fokozatosan, "lépésről lépésre, egyről a kettőre" kell ledolgozni.

A civil egyesület tulajdonában lévő épület jól jelképezi ezeket a megtett, apró lépéseket, bizonyítja a közösség tagjainak szorgalmát és lelkesedését - fogalmazott. Hozzátette, a vármegyei kistelepüléseken felhasznált hatalmas összeg nagy részben a térségi országgyűlési képviselők lobbitevékenysége révén érkezett Szabolcs-Szatmár-Beregbe.

"Ezt így kell csinálni" - jelentette ki a közösségi ház létrehozásával és fejlesztésével kapcsolatban Seszták Miklós a térség fideszes országgyűlési képviselője. Arról beszélt, fontos, hogy egy közösség ne csak kitűzze, hanem el is érje a célját.


A 2021-ben létrehozott közösségi ház napelemes rendszerét nyolcmillió forintos pályázati támogatásból fejlesztették, további hétmillió forint jutott a további beruházásokra.