KÉK FÉNY
40 év házasság után meg akarta ölni a feleségét egy férfi Tiszavasváriban
​Az ügy még 2023 karácsonyán történt, amikor a 70 éves férj besokallva az évek során felgyülemlett keserűségtől úgy döntött, hogy végez beteg feleségével, majd önmagát is a túlvilágra küldi . Azonban a feleség ezt másként gondolta és életösztönének köszönhetően kísérleti fázisban maradt az emberölés. A férfi most állt a bíróság elé.

Bár tettét beismerte és az ügyész sem küldené börtönbe, a bizonyítási eljárást le kell folytatnia a Nyíregyházi Törvényszéknek, mivel a férfi korlátozott a belátási képességet illetőleg. Éppen ezért mértékes indítvány sincs, csak annyit kért az ügyész, hogy felfüggesztett szabadságvesztésre ítélje a törvényszék a most 70 éves Ferencet.

Úgy tudjuk, hogy Ferenc, aki éveken át ápolta a mentálisan beteg feleségét, pánikba esett az ünnepek alatt: jönnek a gyerekek és én nem tudok eleget tenni a karácsonykor szokásos elvárásoknak: főzni, mosni, takarítani és az udvart is rendbe kell tenni, miközben a feleség nagy beteg. 2023 karácsonyára már fenyőfát sem vett, a depresszió őt is felemésztette, mint ahogy a 40 éves házasság szép emlékei is a múlt homályába vesztek. Ferenc egyetlen kiutat látott: végez feleségével és magával.

A vádirati tényállás szerint a közel 70 éves vádlott, 40 éve él házasságban feleségével a Tiszavasváriban lévő otthonukban. A nő betegsége miatt ellátásáról – a gyógyszer kiadagolástól az élelmezésen keresztül a takarításig - teljes egészében a férfi gondoskodott.

2023. december 26-án reggel a vádlott hirtelen ötlettől vezérelve úgy döntött, hogy kiszolgáltatott feleségét „megszabadítja a szenvedéstől”, majd maga is öngyilkosságot
követ el.

Amikor a nő a fürdőszobába ment tisztálkodni, a férje utána ment, és hátulról egy törölközővel fojtogatni kezdte a feleségét. A nő ellenállt, a nyakába vetett törölközőt megfogta, és igyekezett magát kiszabadítani, ezért a vádlott a cselekményével felhagyott.

A nő sérülést ugyan nem szenvedett, de a vádlott magatartása alkalmas volt az emberélet kioltására, ezért a főügyészség emberölés bűntettének kísérletével vádolja, vele szemben végrehajtásában próbaidőre függesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozta.