NAGYVILÁG
Belföld
35 perces tanórák, kevesebb házi feladat – megoszlanak a vélemények
Hatalmas port kavart a szülők és a pedagógusok körében az a kezdeményezés, amely az alsótagozatos diákok 45 perces tanóráit 35 percre csökkentené, valamint ésszerűsítené a házi feladatok mennyiségét. A szülők véleményére voltunk kíváncsiak, hogy kiderítsük, miként vélekednek a helyiek a gyermekeik túlterheltségéről.

Az indulatok és a vélemények összecsaptak: míg a megkérdezettek többsége szerint a kicsik kimerültek és elalusznak a padokban, mások attól tartanak, hogy a szigor enyhítésével felkészületlenné válnak az életre.


„Elaludnak az órán a gyerekek” – A túlterheltség megbosszulja magát

A Mátészalkán megkérdezett szülők és nagyszülők jelentős része üdvözölné a 35 perces tanórák bevezetését. Sokan úgy látják, a legfiatalabb diákok fizikailag és mentálisan sincsenek felkészülve a hosszú egyhelyben ülésre.

„Igen, jó ez, legalább nem fárasztják el annyira a gyerekeket, hiszen mégiscsak kicsik még” – nyilatkozta hírportálunknak bizakodva Balogh Ferencné. Az idős hölgy felhívta a figyelmet arra is, hogy a túlméretezett tananyag és a rengeteg házi feladat szinte elviselhetetlen teher a legkisebbeknek. „Nagyon túl vannak terhelve. Sokszor elfáradnak, a tanórán elalusznak a gyerekek. Nagyon sok panaszt hallunk a tanárnőktől is, hogy egyszerűen nem bírják már a kicsik” – tette hozzá.

Szabó Gyöngyi szerint a jelenlegi oktatási struktúra a felnőttek számára is megterhelő lenne.

„Gondoljunk bele, még a felnőttek sem bírják a munkahelyeken a nyolc órát végigdolgozni pihenés nélkül! Így a gyerekek kreativitása teljesen elveszik. Sokkal több játékra és mozgásra lenne szükségük a padban ülés helyett, ráadásul a gerincüknek sem tesz jót ez a sok ülés” – hangsúlyozta.

Szigor és fegyelem: „Ameddig tudnak, tanuljanak!”

Nem mindenki osztja azonban az enyhítést szorgalmazók nézeteit. A szigorúbb elveket vallók szerint a feladatok és az óraszámok megnyirbálása hosszú távon a gyerekek jövőjét veszélyeztetheti.

Egy Mátészalkán megkérdezett fiatalember határozottan szembement a felmentő intézkedésekkel. Bár elismerte, hogy diákéveiben ő maga is kimerülten ért haza az iskolából, a házi feladatok csökkentését nem támogatja.

„Muszáj tanulniuk, mert különben az életben nem lesz belőlük semmi. Én nem lennék annyira beleegyező a házi feladatok csökkentésébe. Tanuljanak csak, ameddig tudnak, amíg engedik nekik!” – fejtette ki véleményét.

Hol a határ? Játék és tanulás egyensúlya

A helyiek között akadtak olyanok is, akik árnyaltabban, az életkor sajátosságait figyelembe véve közelítik meg a problémát.

Kinga úgy véli, az alsó tagozat első két évében van létjogosultsága a rövidítésnek, ám később már elengedhetetlen a megszokott tempó.

„Szerintem első-második osztályban jó a 35 perc, de tovább nem, mert így is kevés, amit megtanulnak. Az elsősök még játékosak, nem bírnak 45 percet ülni. De a harmadikosoknak és negyedikeseknek már kell a teljes óra” – fogalmazott Kinga, aki azt is megerősítette, hogy a délután négykor hazaérkező gyerekeknek már végképp nincs kedvük a tankönyvek felett görnyedni, inkább játszani szeretnének.

A mátészalkai utcai körkép jól mutatja: a gyermekkor megőrzése és a megfelelő oktatási színvonal közötti egyensúly megtalálása az egyik legégetőbb kérdés a vármegyében.