KÉK FÉNY
30 napra előzetesbe került a kegyetlen állatkínzó házaspár
A Mátészalkai Járásbíróság nyomozási bírója 2020. július 3-án az állatkínzás bűntette miatt folyamatban lévő eljárásban 2020. augusztus 3-ig elrendelte V.S. és M.I.M. gyanúsítottak letartóztatását.

A megalapozott gyanú szerint 2019. március 13-án lakossági bejelentés alapján indult hatósági eljárás V.S. gyanúsítottal szemben nem megfelelő állattartási körülmények miatt. Az eljárás során kiderült, hogy a férfi és élettársa (M.I.M. gyanúsított) kutyák szaporításával foglalkozik, céljuk, hogy minél több kiskutyát értékesítsenek, de az állatokat rendkívül rossz körülmények között tartják ingatlanukon.

A hatóság felhívta a gyanúsítottakat, hogy javítsanak az állattartás körülményein, de ők azon nem változtattak, így 2019. áprilisában az állatmentő szervezetek segítségével 108 kutyát mentettek ki az ingatlanukról. Az ellenőrzések során megállapították, hogy az állatok rendkívül zsúfoltan voltak elhelyezve a kennelekben, amik teteje sok esetben sérült volt, így az nem védte az állatokat a változó időjárástól. A gyanúsítottak az állatok etetéséről, itatásáról nem gondoskodtak megfelelően, így azok nagy része kórósan lesoványodott, megbetegedett. Az ebek állatorvos általi gyógykezelése, oltása, ellátása egyáltalán nem történt meg. Az elszállított állatoknál az éhezés miatt több esetben csontritkulás, alultápláltság, vakság alakult ki és külső- belső élősködőkkel is fertőzöttek voltak.

Ezek alapján a Nyírbátori Járási Hivatal 2019. májusában több mint három millió forint állatvédelmi bírság megfizetésére kötelezte a gyanúsított férfit.

Ennek ellenére 2019. év második felében a gyanúsítottak ismét kutyák és macskák tartásába kezdtek szaporítási és értékesítési célból egy nyírbogáti ingatlanon. Az ingatlan udvarát, s a lakás valamennyi helyiségét is nagy mennyiségű állati- és emberi ürülék, szemét borította, ettől a környéken elviselhetetlen volt a szag. A gyanúsítottak a kutyák etetéséről nem gondoskodtak megfelelően, rövid láncon tartották őket, bántalmazták, és a szoptatós anyakutyákat a kölykökkel együtt hűtőládában helyezték el. V.S. gyanúsított annak érdekében, hogy az állatokat a hatóságok elől elrejtse, rendszeresen változtatta tartási helyüket, bizonyos időközönként különböző ingatlanokra szállította őket.

2020. június 30-án három ingatlanról összesen 58 darab kutyát, 7 darab kecskét és 5 darab macskát mentett ki a hatóság állatmentő szervezetek együttműködésével. A nem megfelelő tartási körülmények az állatok megbetegedését és több esetben pusztulását okozták.

A gyanúsítottak büntetlen előéletűek, de V.S. gyanúsítottal szemben több büntetőeljárás is van folyamatban a Nyírbátori Rendőrkapitányságon. Az eljárás során több esetben azért szállították el az állatokat másik ingatlanra, hogy a hatóságok munkáját megakadályozzák, ezért a bíróság szerint fennáll a veszélye, hogy szabadlábon hagyásuk esetén megnehezítenék a bizonyítást. Mivel munkahellyel, rendszeres jövedelemmel nem rendelkeznek, illetve tettüket azután is folytatták, hogy ellenük a hatósági eljárás megindult, fennáll a veszélye annak is, hogy újabb bűncselekményt követnének el jövedelemszerzés céljából. Ezek megakadályozása érdekében a bíróság elrendelte, az akár három év szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény elkövetésével gyanúsított személyek letartóztatását.

A végzés nem végleges, az ügyész tudomásul vette, de a gyanúsítottak és védőik fellebbezést jelentettek be szabadlábra helyezés érdekében.