NAGYVILÁG
Belföld
#Nyírlugos
#krumpli
#közmunka
22 millió forint értékű burgonyát oszt szét az önkormányzat - videó
Első olvasatra hihetetlen, másodjára még inkább. Pedig létezik egy település Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, ahol évről évre több mint 20 millió forint értékben osztanak szét burgonyát.

Nyírlugos a Nyírség délkeleti részében található 2 700 lelkes település. Ez a vidék a Nyírség legnagyobb futóhomok-területe, felszíne homokbuckák tömegéből áll. A homokból a szél parabolabuckákat és szélbarázdákat alakított ki. A nagyközség 2005 júliusában kapott városi címet, így Szabolcs-Szatmár-Bereg megye fiatal városainak táborát népesíti.

A kis város polgármestere, Hovánszki György 1990 óta vezeti a települést. Büszkén meséli, hogy még 2012 előtt megvalósult az értékteremtő közmunka.

2011 előtt a közfoglalkoztatás alapvetően három formában (közhasznú munka, közmunka-program és közcélú munka) létezett Magyarországon, amelyek között tartalmilag nem, viszont finanszírozásban és irányításban markáns különbségek voltak. Ezt a rendszert alakította át 2011. január 1-től a Fidesz-KDNP kormány, minek következtében megszűnt a korábbi három közfoglalkoztatási forma és azt az „egységes közfoglalkoztatás rendszere” váltotta fel.

A közfoglalkoztatás, vagy ismertebb nevén közmunka speciális munkaviszony, amely azt próbálja elősegíteni, hogy a munkaerő-piacról valamilyen okból kiszorult álláskeresők sikeresen visszakerüljenek az elsődleges munkaerő-piacra. A program kritikusai szerint az így foglakoztatott résztvevők kis aránya esetében valósul meg ez a cél. Állításuk szerint a többség esetében éppen ellenkezőleg hat a program: a benne „ragadt” munkavállalóknál a közmunkában való részvétel nem segíti, inkább akadályozza a visszatérést a munkaerő-piacra. Nyírlugos igencsak rácáfol a negatív véleményekre.

Öt éve több mint 400 közmunkás volt a településen, ez a szám mára 20-30-re zsugorodott, hisz a környező városok iparának jelentős munkaerő-igénye miatt a korábban közmunkásként dolgozó emberek az elsődleges munkaerő-piacon, a korábbi bérük többszöröséért tudtak elhelyezkedni. Így most már arról beszélhettük, hogy jelentős a településen a munkaerőhiány – mondja a polgármester, hozzátéve, hogy a településen 1990 óta nem létezik segély. Munka annál inkább. Véleménye szerint az itt élő embereket sikerült bevonni az értékteremtésbe, merthogy Nyírlugos a kezdetektől fogva arra törekedett, hogy a közmunkával kézzelfogható eredményt érjenek el.


Ma már 60 hektáron gazdálkodnak

Korszerű gépek, teljes egészében öntözött terület , gépesített termelés jellemzi az önkormányzat közmunka-programját. Az így megtermelt javak egy része a közétkeztetésnél kerül felhasználásra. De jelentős, piaci áron számolva 20-23 millió forintos értékben a település minden lakosa - legyen az csecsemő vagy aggastyán -, kap körülbelül 40-45 kilogramm, a közmunka-programban megtermelt burgonyát. Esetenként egy-egy család akár 5-8 zsákkal is. Ha azt nézzük, hogy Magyarországon egy ember évente átlagosan mintegy 50 kg burgonyát fogyaszt el, akkor jelentős segítség a hétköznapokban az önkormányzat akciója, amely, és ezt fontos kiemelni: soha nem kampányjellegű.


- FrissMédia -