NAGYVILÁG
Belföld
#szabolcsi vonatok
160-nal hasítanak majd a vonatok: új szintre léphetnek a szabolcsi közlekedési fejlesztések
Szabolcsi és nyíregyházi fejlesztésekről posztolt a Lázár János építési és közlekedési miniszter.

Jó ütemben halad az M49-es autópálya Nyíregyháza és Szatmárnémeti közötti szakaszának kivitelezése, és tovább épül az M3-as autópálya Záhony és Beregdaróc irányába – közölte Facebook-oldalán az építési és közlekedési miniszter.

A politikus az elmúlt napokban több posztot is közzétett Szabolcs-Szatmár-Bereget, valamint Nyíregyházát érintő beruházási tervekről.

Mint írja:

a Debrecen–Nyíregyháza közötti vasútvonal felújítása után 160 kilométer per órás sebességgel közlekedhetnek majd a vonatok. Ezzel párhuzamosan a 4-es főút négysávosítása is elindul, hogy még gyorsabbá váljon az utazás. Az új útszakasz előkészítése már folyamatban van, a tervek szerint a jövőben kényelmesebb és gyorsabb közlekedés vár a helyiekre.

Egy másik bejegyzésben a miniszter azt hangsúlyozza, hogy Nyíregyháza gazdasági növekedésével a közlekedési infrastruktúra fejlesztése elengedhetetlenné vált. A város 6,5 milliárd forintos támogatással új útszakaszokat, csomópontokat és felüljárókat alakít ki, hogy kiszolgálja az ipari parkot és a munkába járókat.

A Simai úti felüljáró, a Tokaji úti aluljáró megvalósítása, és a MÁV-Volán kapacitások összehangolása révén Nyíregyháza közlekedése új szintre lép

– emelte ki Lázár János.