KULTÚRA
Programok
#Tiszadob
#tiszadobi Andrássy-kastély
#kiállítás
1,27 milliárd forintból új állandó kiállítás lesz az Andrássy-kastélyban
A tiszadobi Andrássy-kastélyban új állandó kiállítást alakítanak ki 1,27 milliárd forint európai uniós forrásból, a fejlesztés megkezdése alkalmából pénteken időkapszulát helyeztek el.

György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára elmondta, hogy az új kiállítás az Andrássy-család és a kastély történetét mutatja be. A kiállításon túl kávézót, múzeumi boltot, éttermet és rendezvényteret is kialakítanak a kastélyban.

Az államtitkár reményét fejezte ki, hogy nemcsak a turistáknak, hanem a környékbeli vállalkozásoknak is előnyére válik a jövő év végére elkészülő beruházás, amely a Nemzeti Kastély- és Várprogram része.

A programot azért indította el a kormány, hogy elődeink épített örökségét megőrizve és megújítva olyan turisztikai attrakciókat hozzanak létre, amelyek tartalmas, egyúttal szórakoztató kikapcsolódási lehetőséget nyújtanak, illetve bekapcsolódnak a környék gazdasági vérkeringésébe is.

A program keretében mintegy 60 milliárd forintból 30 műemlék - 18 kastély és 12 vár - nyeri vissza eredeti szépségét a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési (NÖF) Nonprofit Kft. irányításával.

Virág Zsolt miniszteri biztos azt emelte ki, hogy az Andrássy-család fordulatos életét bemutató kiállításnak külön érteket adnak a család visszavásárolt műtárgyai.

Glázer Tamás, a NÖF Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója kifejtette, hogy az észak-alföldi régió leglátogatottabb kastélya a tiszadobi, a hozzá tartozó 8 hektáros parkkal.

Az elmúlt másfél évben mintegy 68 ezren látogattak el oda.

A kastély idén november 1-jén bezárja kapuit, a beruházás elkészültével 2021 végén nyílik meg újra a nagyközönség számára.


Képek: MTI/Balázs Attila

- MTI -