KULTÚRA
Programok
11. Nagygéci Emléknap
Nagygéc az a település, ahol 1970-ben még 700-nál több ember élt, egészen a május 13-án bekövetkezett árvízig, amely a falut csaknem teljes egészében elpusztította. Az idén már a 11. alkalommal rendezik meg a nagygéci emléknapot.

A település újjáépítését árvízvédelmi okokból nem engedélyezték, a beköltözést pedig adminisztratív eszközökkel korlátozták.

Jelenleg a „szerepkör nélküli” kisközség lakóinak száma egy fő, azonban néhányan szívósan ragaszkodtak a településhez. Ők is megmozdultak, ennek és a támogatásnak köszönhetően egy csodálatos emlékpark jött létre.

Július 20-án immáron 11. alkalommal rendezik meg a Nagygéci Emléknapot. Ebből az alkalomból Juhász Ferenc, a Nagygécért Közhasznú Egyesület elnöke mond nyitóbeszédet, majd 11 órától a Szivárvány Színház előadása következik.

11:30-tól istentisztelet, 12:30-tól a szovjet fogságba elhurcolt reformátusok a Kárpát-medencében című kiállítás megnyitója kezdődik.

- FrissMédia -