A címvédő MOL Vidi állt az élre a labdarúgó OTP Bank liga 2018/19-es szezonjának nyitófordulójában, mivel a székesfehérvári együttes aratta a legnagyobb különbségű győzelmet a hétvégén.
Hangzott el Kemecsén a honvédsulisok által immáron hatodik alkalommal útnak indult menetelők közül egy fiatal kadétlány zárszavaként. A súlyos katasztrófával végződő Don-kanyari offenzíva 75. évfordulója alkalmából hatodszor szervezett emlékmenetet a doni hősökért a Honvédsuli Egyesület. A Nyíregyházáról induló nyolcvanfős menet a mintegy száz kilométeren keresztül 18 helységet érint. Kemecsére szombat...
Immáron hatodik alkalommal szervezték meg a kisvárdai honvédsulisok azt a100 kilométeres emlékmenetet amit a 75 éve 100 00 ezer meghalt honfitársunk emlékére tesznek meg. Az emlékmenet 18 település érintésével kedden érkezik Vásárosnaményba 17 óra környékén.
Hétfőn Nyonban kisorsolták a labdarúgó Bajnokok Ligája első és második körének párosításait. A magyar bajnok Budapest Honvéd a második körben a Korhut Mihályt a soraiban tudó izraeli bajnok Hapoel Beer - Seva ellen kezdi meg a selejtezőküzdelmeket.
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága (FEB) a ZTE–Újpest, a Ferencváros–Honvéd és az Érd–Budafok Magyar Kupa-mérkőzésen olyan szabályszegéseket tapasztalt, amely mellett nem mehetett el büntetés nélkül. A következő határozatok születtek kedden:
Bp. Honvéd – Kisvárda Master Good 2-0