A Dal 2017 - a második válogató eredménye

Kanizsa Gina és a Kállay Saunders Band kapta a legmagasabb pontszámot A Dal 2017 második válogatóján, szombaton. Továbbjutott még a Peet Project, Chase és a Mrs Columbo, és a tévénézőknek köszönhetően Szabó Ádám is folytatja a versenyt.

2017. január 30.

Több pénz marad a családoknál, adóváltozások 2017-ben

Csökkenő áfa, módosuló egészségügyi szolgáltatási járulék, több kedvezmény a családoknak és az első házasoknak. Januártól több adónem is megváltozott, több pénz marad a családoknál.

2017. január 26.

Holnap újra jön A Dal

Szombaton a második válogatóval folytatódik A Dal 2017. A Duna és a Duna World csatornán élőben látható showból újabb hat előadó és szám jut az elődöntőbe.

2017. január 20.

Tavasszal folytatódik az Otthon Melege program

A kormány dolgozik az Otthon Melege program kiterjesztésén, hogy minél több pénz maradjon a családoknál – hangsúlyozta Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint közszolgáltatásokért felelős államtitkár.

2017. január 19.

A Leander Kills és a Roma Soul nyerte A Dal első válogatóját

Holtversenyben két együttes, a Leander Kills és a Roma Soul nyerte A Dal 2017 első válogatóműsorát szombaton. A zsűri döntésével még Singh Viki, a Spoon 21 és Henderson Dávid, a tévénézők szavazataival Benji jutott tovább az elődöntőbe a közmédia showműsorában.

2017. január 15.

Itt a magyar posztapokaliptikus horror első kedvcsinálója

A Fagyott május teasere elég misztikus.

2017. január 11.

Így fest a 2017-es F1-es menetrend!

Az ünnepek után újra beindult az élet az F1-es gyárakban, a versenyzők már edzenek, a csapatok pedig sorra jelentik be új autójuk bemutatójának időpontjait. Így fest az eddig ismert menetrend, valamint a 2017-es mezőny!

2017. január 06.

Szabályszegés miatt kizárták A Dal egyik versenyzőjét

Kizárták a lányok egyik nagy kedvencét a műsorból.

2017. január 05.