A mesterséges intelligencia hatékony alkalmazásához minden szinten új készségeket és képességeket kell elsajátítaniuk a munkavállalóknak - közölte az MTI-vel szerdán az IVSZ - Digitális Vállalkozások Szövetsége.
A tervek szerint még ebben az évben a Bosch csoport minden terméke és megoldása vagy eleve tartalmaz mesterséges intelligencia (AI) alapú technológiát, vagy annak segítségével fejlesztik, illetve gyártják majd - tudatta a vállalat az MTI-vel hétfőn.
A szmog hatásai az intelligenciára ahhoz hasonlíthatók, mintha egy évvel lerövidítették volna az oktatásban eltöltött időt.
Az emberi agy és a számítógép közvetlen összekapcsolásának lehetőségét tanulmányozza Elon Musk amerikai feltaláló és üzletember
Elbocsátja 34 munkatársát és állásaikat egy mesterséges intelligencia (AI) rendszerrel tölti fel a Fukoku Mutual Life Insurance japán biztosítótársaság.
Azt akarták megmutatni a Toyota fejlesztőmérnökei az iConcept elnevezésű tanulmánnyal, hogyan fog kinézni a 2030-as év Toyotája.
Az érzelmi intelligencia fontosságáról bevezetésképpen Dr. Csernus Imre szavait idézem: „Az érzelmi intelligencia fejlettség azt jelenti, hogy a belül keletkezett pozitív-negatív érzéseket, vágyakat, traumákat, emlékeket ki merem mondani, ki tudom mutatni, valamint meg tudom élni, sőt ezért még felelősséget is tudok vállalni.” Ebből kiindulva ez egy igen fontos tényező az életünkben, amivel...