A kormány kezdeményezésére, szakmai szervezetek és piaci cégek támogatásával 2019 januárjában indul a Szupergyors Internet Program második szakasza, a SZIP 2.0, amelynek célja a legalább 100 Mbps-ra alkalmas, de gigabites sávszélességre bővíthető, vagy optikai hálózatok kiépítése - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).
Október 23-án, szabadtéri tűzeseteknél avatkoztak be Szabolcs-Szatmár-Bereg megye tűzoltói - írja közleményében Dudás Szilvia.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Forgalomellenőrző Alosztályának munkatársai 2018. augusztus 29-én délelőtt, a 4-es számú főút 296. kilométerénél sebesség-ellenőrzést végeztek. A rendőrök 9 óra 52 perckor bemértek egy Mercedes típusú személygépkocsival közlekedő férfit, aki járművével a megengedett 90 km/h helyett 223 km/h sebességgel közlekedett.
A Nyíregyházi Járásbíróság 2018. május 2-án bíróság elé állítás keretében segítségnyújtás elmulasztásának a veszélyhelyzetet előidéző által elkövetett bűntette miatt 200.000 forint pénzbüntetésre és 1 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte L. I-né vádlottat.
Flammkuchen
Bögrés sütik egyszerűen! Egy finom sütire nem nehéz indokot találni, de ha órákat kell a konyhában állni miatta, az könnyen kedvét szegheti bárkinek.
Samsung Galaxy S8, LG G6, iPhone 7 Plus, OnePlus 3T, Google Pixel – több okostelefon tudását mérték össze egy átfogó sebességtesztben.
Már kipróbálta új autóját Nico Hülkenberg a szimulátorban. A német versenyző elképesztő gyorsulásról számolt be.