Főszerepben az egészség (is) Kisvárdán! - interjú a polgármesterrel

Ingyenes szűrésekkel, tanácsadással és előadásokkal várják az egészségükért és kórházukért tenni akarókat május 12-én Kisvárdán a Flórián téren. A Richter Egészségváros rendezvényre kilátogatók számos ismert személlyel – úgy, mint Béres Alexandrával, Dr. Almási Kittivel, Szily Nórával, Katus Attilával és Abaházi Csabával is – találkozhatnak. Az esemény kapcsán a város polgármesterével, Leleszi...

2018. május 09.

„Egészséges mindennapokat” – interjú Hegyi Henrik főigazgatóval

2018-ban a 10. évéhez érkezett el a Richter Egészségváros programsorozat. A 2009-ben indult kezdeményezés tavasszal és nyár elején négy helyszínre látogat el. Május 12-én Kisvárdán a Flórián téren várják azokat az érdeklődőket, akik nem csak egészségükért, de kórházukért is tenni akarnak. Az esemény kapcsán a kisvárdai Felső-Szabolcsi Kórház főigazgatójával, Hegyi Henrikkel beszélgettünk.

2018. május 08.

Innovatív rágógumi nyert az OMÉK versenyén

Fogszuvasodást gátló rágógumit, étvágygerjesztő illatokat és egy különleges száraztésztát is kifejlesztettek azok az egyetemi és főiskolai hallgatók, akik idén részt vettek az Ecotrophelia Magyarország élelmiszer-innovációs versenyen.

2017. október 03.

Negyven százalékkal nőtt a védőnői szolgálatok finanszírozása

2010 óta negyven százalékkal, 17,7 milliárd forintról 25 milliárdra nőtt a védőnői szolgálatok finanszírozására fordított összeg - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára Budapesten, sajtótájékoztatón.

2017. május 19.

Nagyobb béremelést terveznek az egészségügyben

A korábban tervezettnél nagyobb mértékben növekedhet idén az egészségügyben dolgozók jövedelme; az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) Egészségügyért Felelős Államtitkársága a Magyar Idők értesülései szerint már elkészítette az erre vonatkozó előterjesztést.

2017. április 18.

A cukorbetegség mint népbetegség

Az utóbbi időben megnövekedett a cukorbetegek száma. Nemcsak Magyarországon de az egész világon.

2016. október 12.

A vitaminból sohasem elég! – a tévhitek súlyos gondokat okozhatnak

Egy sárga egy piros, egy kis vas és egy kis multi. A vitaminokból soha nem elég. Egyetlen mozdulat, egy korty naponta, és garantáltan egészségesek leszünk. Vagy mégsem?

2016. július 18.

Nő az egészségügyi dolgozók bére jövőre

Megszületett a bérmegállapodás az egészségügyben - jelentette be az emberi erőforrások minisztere csütörtök délelőtt Budapesten tartott sajtótájékoztatóján.

2016. június 09.