PUZZLE
Horoszkóp
#napi horoszkóp
#havi horoszkóp
#horoszkóp
Vigasztald meg magad és a szeretteidet - Horoszkóp 11. 01.
Szükséged van arra, hogy őszintén kiönthesd a szíved, és szükséged van arra, hogy őszintén elmondhasd a bánatod valakinek. Ha pedig te vagy az, aki mások bánatát hallgatod meg, ne felejtsd el, nem az a jó megoldás, ha te átveszed ezt a bánatot, hanem az, ha megvigasztalod azt, aki vigaszra szorul.

Kos

Azzal, ha tudsz beszélni a problémáidról részben már meg is oldottad őket. Ma beszélj bátran a nehézségekről, és azokról a helyzetekről, amelyekkel elakadtál. Természetesen nem kell az ellenségeidnek, vagy a rosszakaróidnak beszélned ezekről. A barátaid azonban megérdemlik, hogy megnyisd nekik a szívedet, és elmondd azt, amivel most küzdesz.


Bika

Valaki elhitette veled, hogy nélküled semmire sem képes. Természetesen ez nem igaz. Természetesen azért szeretné, hogy ezt elhidd, mert ezzel tud manipulálni téged. Fontos, hogy megértsd: azzal segítesz mindenkinek a legtöbbet, ha segíted a saját lábára állni. Ebben pedig azzal is segítesz, ha nem hagyod, hogy azt higgye, csak te tudsz segíteni neki.


Ikrek

Félreérted mások szavait szerdán. Ezzel nincs is semmi baj, de nem érdemes ezeket a félreértett szavakat továbbadnod, és nem érdemes másoknak a félreértéseket kommunikálnod. Lehet, hogy érdemesebb lenne mindenkit az eredeti forráshoz irányítanod. Persze ezt csak akkor kell megtenned, ha tényleg a megértést szeretnéd elősegíteni.


Rák

Különös képességed van arra szerdán, hogy pontosan csak annyit mondj másoknak, amennyit ők hallani akarnak. ma pontosan tudod, hogy mikor kell elhallgatnod, és szerencsére el is hallgatsz. Ezzel pedig garantálod azt, hogy mindenki csak annyit tudjon meg, amennyire már felkészült. Ne felejtsd el: Néha a csendek fontosabbak, mint a beszéd.


Oroszlán

Szerdán bepótolhatsz néhány véletlenül elmaradt lehetőséget. Ma olyasmiket tehetsz meg, amikre eddig nem volt időd, vagy mindig ezekről mondtál le. Most végre eljött annak az ideje, hogy mindent bepótolj, és mindent elkezdj a helyére tenni. Ma végre sikerül a kezedbe venni az időd menedzselését, és sikerül mindenre pontosan annyi időt szánnod, amennyit az megérdemel.


Szűz

Ma hajlamosabb vagy arra, hogy másokat hibáztass, mint máskor. Könnyen lehet, hogy úgy érzed: mások azok, akik nem képesek betartani az ígéreteiket, és nem azt teszik, amit mondanak. De, ha megvizsgálod az egyes helyzeteket, könnyen kiderülhet, hogy ezek nem a saját ígéreteik, hanem olyasmik, amikre te vetted rá őket.


Mérleg

Ma tegyél valami jót az emberekkel. Tegyél valami jót másokkal. Talán nem is gondolnád, hogy milyen nagy ereje van annak, ha jót teszel másokkal. Talán nem is gondolnád, hogy milyen sokat jelent az, ha segítesz másoknak. A legjobb segítés az, amikor új esélyt adsz. A legjobb segítés az, amikor olyasmit teszel, amivel hosszú időre lehetőséget biztosítasz valakinek a változásra.


Skorpió

Ma azt érzed, hogy valaki nem mondd el neked mindent. Attól tartasz, hogy a munkahelyeden súlyos titkok vannak, olyan titkok, amelyek mindent elnyomnak, és amelyek egyre fontosabbá válnak a belső ügyek szempontjából. Most azt szeretnéd a legjobban, ha ezek a titkok kiderülnének. Keresd meg azt, aki szívesen elmondja neked a valóságot.


Nyilas

A kezed talán nem ér el olyan messzire, mint azt szeretnéd, és talán nem sikerül mindent elintézned valaki helyett. Ez azonban jó jel arra, hogy végiggondold: valóban neked kell-e olyan távoli eseményeket és helyzeteket irányítanod, amelyekre nincs igazi ráhatásod. Most többre mennél, ha a karnyújtásnyira lévő dolgokkal foglalkoznál.


Bak

Úgy érezheted, hogy cserbenhagytál valakit. Szerdán a bűntudat megpróbál megszületni benned, és megpróbálja teljesen tönkretenni a napodat. Nem kellene ezt hagynod. Abban a pillanatban, hogy hibáztatni kezded magadat, állj meg, és gondold végig: te megtettél mindent, amit tudtál ott és akkor. Valóban megtettél mindent. Nem rajtad múlott, hidd el végre.


Vízöntő

Már megint csak magadat ismétled? Már megint úgy érzed, hogy túl sokat hajtogatod ugyanazt? Lehet, hogy azért mondogatod ezt olyan sokat, mert valóban fontos neked ez a téma. Ha pedig valóban fontos, akkor megéri beszélned róla. Ez az, amit ma teszel: beszélsz a neked fontos témákról, és ismételgeted a neked fontos mondatokat.


Halak

Nagyon szívesen mész bele olyan szócsatákba, amelyekbe valójában teljesen felesleges belemenned. Nagyon szívesen töltöd azzal az idődet, hogy meggyőzz másokat a saját igazadról és a saját nézőpontod igazáról. Ez azonban messze nem a legjobb módszer, amit tehetsz. A legjobb az lenne, ha megértenéd: mindenkinek joga van a butasághoz.


-Friss Média-

Forrás: nlcafe.hu