SPORT
kézilabda
#tartást
#Kézilabda
#idegen
Tartást mutat az idegenbeli siker
A várdai kézilabdás hölgyek,magabiztosan győztek Békéscsabán.

Ebben a naptári évben harmadszor játszott egymással bajnoki mérkőzést a Békéscsabai ENKSE és a Kisvárda Master Good SE, és a január kisvárdai 22–22 valamint a májusi békéscsabai 26–26 ezúttal eldőlt az egyik fél javára a mérkőzés sorsa – a várdaiak nyertek a Viharsarokban, 32–24-re. Nemcsak az eredmény, hanem a játék képe alapján is magabiztosan. Ehhez csak annyit, mindössze háromszor fordult elő, hogy nem a vendégcsapat vezetett: 0–0-nál, 1–1-nél és 6–6-nál…

– Úgy készültünk erre a mérkőzésre, hogy a Budaörs ellen elkövetett hibák még egyszer ne fordulhassanak elő, igyekeztünk tanulni abból a hazai vereségből – mondta Mátéfi Eszter, a kisvárdaiak szakmai igazgatója. – Az elmúlt héten nagyon szépen dolgoztak a lányok, ennek is köszönhető a magabiztos győzelmünk. A hat hatos állást követően az első félidőben is kellően nagy előnyt szereztünk, de mivel egy meccs hatvan percig tart, ezért nem mondhatom azt, hogy már akkor eldőlt volna a két pont sorsa. Amikor viszont szünet után huszonegy tizenháromra elhúztunk, akkor éreztem azt, hogy ez a meccs biztosan megvan, és a végén már csak a különbség tartására kellett ügyelni.

A kisvárdai csapatban tizenegy játékos is gólt szerzett, ami kimagasló adat, mint ahogy Triscsuk Krisztina gólkirálynőhöz méltó játéka és eredményessége: a válogatott balátlövő tizenkét találatig jutott.

– Triscsuk Krisztina igazi vezéregyéniség volt, a tizenkét gólja, azon belül a tíz akcióból elért találata önmagáért beszél – mondta az egyéni teljesítményekről Mátéfi Eszter. – De említhetném Samira Rochát is, aki annak ellenére is vállalta a játékot, hogy előtte kilenc napig nem edzett, és ez a sportemberi nagyságát is jelzi. Nagyon jó százalékkal lőtte be a helyzeteit, jókorra időzítette a góljait. A többiek is megérdemlik a dicséretet, hiszen sokan lehetőséghez jutottak és sokan gólt is lőttek, a védekezésből és a lerohanásokból is kivették a részüket.

Olyan szempontból is a várdaiak elképzelése szerint alakult a mérkőzés, amiről Mátéfi Eszter a meccs előtt is beszélt, vagyis nem engedték belelkesedni a hazai csapatot. Két felzárkózási kísérlete volt a liláknak, a már említett meccs eleji, amikor 6–6-ra jöttek fel, illetve a második félidő elején, amikor 15–13 volt az állás. Onnan azonban sikerült 21–13-ra ellépni.

– Alapjában véve is jól működött a játékunk, de a megbeszélt változtatásokra is jól reagáltunk – véli a szakmai igazgató. – A kapuscserét sem véletlenül akkorra tartogattuk, amikor megléptük, és Triffa Ágnes beállása után is új erőre kaptunk. A másik oldalon Skaliczki László mester is mindent bevetett, de tényleg idejében el tudtuk fojtani a felzárkózási kísérleteket. Egy csapat tartásáról mindig az idegenbeli eredményesség árulkodik, hogy a körülményeket, tehát az idegen pályát, a szurkolókat és a játékvezetőket miként tudja legyőzni. Ez nekünk ebben a bajnokságban már másodszor sikerült.

A kisvárdaiak a játék és az eredmény alapján lendületbe is jöhetnének, de a hétvégén megint szünetel a bajnokság. Hogy a csapat ne essen ki teljesen a ritmusból, pénteken a szlovákiai Nagymihály (Michalovce) csapatával játszik hazai pályán felkészülési mérkőzést.