SPORT
kézilabda
Sokan beérnék ennyivel Győrben
Végig volt tartása a tisztes eredményt elérő Kisvárdának a BL-címvédő otthonában.

Volt már és lesz is még a Bajnokok Ligájában olyan mérkőzése a Győrnek, amikor több mint három góllal vezetett, illetve vezet majd a szünetben. Márpedig a szerdai szakaszzáró NB I-es női bajnokin a kisvárdaiak a nagyon tisztes, 15–12-es eredménnyel vonultak pihenőre az Audi Arénában.

Az első várdai gólra néggyel feleltek a sérülésből felépült Cornelia Grootot ezen a mérkőzésen bevető győriek, és a vendégek részéről kezdetben csak Marina Dmitrovics találta meg a kapuhoz vezető utat. A várdaiak azonban 8–3-as győri vezetésnél sem estek pánikba, és az első félidő második negyedórájában 9–7-es szakaszt produkáltak, amibe még Triscsuk Krisztina kimaradt hétméterese és a saját térfeléről az üres kapura dobott kapufája is belefért. A várdaiak védekezése is sokat javult azok után, hogy eleinte Eduarda Amorim, majd Yvette Broch fickándozott, és ha a Jekatyerina Dzsukeva által bemutatott bravúrok után néhányszor nem pattan vissza a győriekhez a labda, még szorosabb lehetett volna a félidei állás.

Két győri gólra kettővel felelt a Várda a második félidő elején, majd Amorim duplája között Bódi Bernadett is eredményes volt, így hattal lépett meg az ETO. A hátralévő időben azonban nem tudott többször zsinórban három gólt elérni a Győr, így nem nagyon nőtt az előnye. Bódit, Amorimot és a heteseket biztosan értékesítő Nora Mörköt nehéz volt semlegesíteni, de a vendégek közül Dmitrovics és Vesna Milanovic-Litre is gólerősen játszott. Hét gólról visszakapaszkodott négyre a Várda, majd 29–22 után sem adta még fel a vendégcsapat, a hiányzó Triscsuk-gólokat pedig Tamara Radojevics pótolta. Negyvennégy másodperccel a vége előtt, 30–24-nél időt kért Mátéfi Eszter, és az utolsó fél percben még Samira Rocha valamint a dudaszó pillanatában Dmitrovics is betalált.

A négygólos különbség több mint vállalható, mondhatni, felér egy győzelemmel. De hogy több BL-csapat is beérné ilyen különbségű vereséggel Győrben, az is biztos…

NB I, női: 8. forduló

Győri ETO KC–Kisvárda Master Good SE 30–26 (15–12)

Győr, 2343 néző, v.: Ónodi, Őri.

Győr: Kiss É. – Bódi 6, N. Mörk 10/5, Öftedal, Broch 4, Amorim 6, Görbicz 1. Csere: Grimsbö (kapus), Groot 2, Puhalák 1, Fodor Cs., Varga E. Edző: Ambros Martín.

Kisvárda: Dzsukeva – Orbán A. 1, Hakunova, Szabó V. 1, Triscsuk 3, Radojevics 4/1, Rocha 4. Csere: Balog J. (kapus), Dmitrovics 8/1, Milanovic-Litre 5, Mihovics, Umanec. Szakmai igazgató: Mátéfi Eszter.

Az eredmény alakulása, 4. perc: 0–1, 12.: 4–1, 16.: 8–3, 20.: 8–6, 25.: 12–9, 28.: 13–11, 35.: 17–14, 38.: 20–14, 43.: 21–17, 53.: 26–21, 59.: 29–24.

Kiállítások: 2, illetve 4 perc. Hétméteresek: 6/5, illetve 4/2.

Mesterszemmel

Ambros Martín: – Elismerés illeti az ellenfelet, mert remekül játszott, és sok problémát okozott nekünk. Számunkra ez a meccs a megszerezhető két pontról szólt, és azt elértük.

Mátéfi Eszter: – Elégedett lehetek, mert csapatom nagyon tisztességgel helytállt, és voltak időszakok, amikor fel tudtuk vennünk a versenyt a Győrrel. Nem gázoltak át rajtunk.