KÉK FÉNY
#embercsempészet
#légi úton
#Kállósemjén
Repülőgéppel csempésztek embereket Kállósemjénben - fotó, videó!
Szabadnapos rendőr riasztotta szolgálatban lévő kollégáit azzal, hogy kállósemjéni háza fölött egy alacsonyan szálló kisrepülőt észlelt 2018. január 15-én 19 óra körül.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központja által azonnal a helyszínre irányított rendőrök a repülőgépet egy mezőgazdasági területen landolva megtalálták. A rendőrök jelentős erőkkel, nyomkövető szolgálati kutyák és hőkamerák segítségével terepkutatást végeztek, ellenőrizték a környező útvonalakat és közlekedési eszközöket. Az összehangolt tevékenység eredményeképpen rövid időn belül elfogtak három afgán és nyolc vietnami állampolgárt, akik a rendelkezésre álló adatok szerint illegálisan jutottak be Magyarország területére légi úton.


A külföldi állampolgárokat idegenrendészeti eljárás keretében történő meghallgatásukat követően a rendőrség őrizetbe vette. Az ügyben a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága embercsempészés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást.