AKTUÁLIS
#turizmusfejlesztés
#kiemelt turisztikai fejlesztési térség
#Guller Zoltán
#Seszták Miklós
#Felső-Szabolcsi
#Tokaji Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt.
#Magyar Turisztikai Ügynökség
Olyan élményeket tudunk nyújtani, amelyeket más nem
A Tokaj, Felső-Tisza és Nyírség hazánk egyik legkedveltebb turisztikai desztinációja lehet - mondta Seszták Miklós Kisvárdán, ahol Turizmus 2.0 - turizmusfejlesztés 2017-2030 címmel tartott konferenciát az idén nyáron létrehozott Felső-Szabolcsi Tokaji Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt.

A konferenciaközpont telt házas hallgatósága között országos,-és megyei elöljárók, egyházi méltóságok, a térségi turizmusfejlesztésben érdekeltek, a fejlesztési projektek megvalósítói és haszonélvezői, illetve olyanok foglaltak helyet, akiknek a turisztika területén végzett munkássága követendő példa lehet a térség turisztikai szereplői számára.

"A város vezetésével hisszük azt, hogy Kisvárda turisztikai fejlesztései a jövő felé történő iránymutatást célozzák meg. A jövő megtervezéséhez pedig olyan tervek és elképzelések megvalósítása szükséges, melyek a lakosság, a turisták igényeit tartják szem előtt. De csak akkor alkothatunk és hozhatunk létre sikeres koncepcióra épülő terveket, ha mindig a megújulásra és az egyediségre törekszünk- mondta köszöntőjében Nagy Józsefné, Kisvárda alpolgármestere, majd átadta a szót a nemzeti fejlesztési miniszternek, hazánk egyik olyan emberének, aki kijelölte a turizmusfejlesztés új irányait.

„2017-ben rendkívül tudatos szakmai stratégia alapján minden korábbinál nagyobb méretű turizmusfejlesztési program indult el hazánkban, amelynek egyik alappillére a desztináció alapú fejlesztés. A turisztikai szempontból összefüggő térségekre külön egységekként tekintünk, hiszen a turisták utazási döntéseiket is egy-egy desztinációhoz kapcsolódó élményígéret szempontjából hozzák meg.” - mondta Seszták Miklós (Fidesz-KDNP), hozzátéve: „Az eddigi termékalapú megközelítést átveszi a desztináció alapú fejlesztési szemlélet: az egyes úti célokat, térségeket az általuk kínált élmények, szolgáltatások mentén fejlesztjük tovább.”

A kormánypárti politikus a szemléletváltás egyik fontos elemeként említett a kiemelt turisztikai fejlesztési régiók kialakítását, melyek elsőként a Balaton, a Sopron-Fertő, valamint a Tokaj, Felső-Tisza és Nyírség kiemelt turisztikai fejlesztési térséget határozták meg. S hogy mitől válik különlegessé a Tokaj, Felső-Tisza és Nyírség desztináció?
„A térség rendkívüli vonzerővel bír. Kulturális örökségünk, értékeink, tájaink, vizeink, földrajzi adottságaink, kulturális, sport-, bor- és gasztronómiai kínálatunk vonzza a turistákat. De az idegenforgalmat az is meghatározza, hogy képesek vagyunk-e mindezt egybe sűríteni, képesek vagyunk-e olyan közös énképet kialakítani, amelynek ereje sugárzik az idelátogató közönség felé. Felkészültségünk, infrastruktúránk, ötletességünk képessé tesz minket erre. Olyan élményeket tudunk nyújtani az idelátogatóknak, amelyeket más térségek nem. A Tokaj, Felső-Tisza és Nyírség kiemelt turisztikai fejlesztési térség hazánk egyik legkedveltebb turisztikai desztinációja lehet mind a belföldi, mind a külföldi utazók számára.” - adta meg a választ a fejlesztési miniszter, a hazai turizmusfejlesztés irányait pedig előadásában dr. Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója taglalta.

Guller Zoltán - Fotó: Szabó Sándor

A turizmus nemzetgazdasági jelentőséget felismerve, tavaly a kormány egyetlen szervezetben, a Magyar Turisztikai Ügynökségben integrálta a turizmus állami funkcióit, hogy egyetlen kézbe kerüljön a turizmusfejlesztés és a turisztikai marketing, ami hatékonyabb és eredményesebb feladatellátást tesz lehetővé.
„A Magyar Turisztikai Ügynökség nemrégiben bocsátotta társadalmi egyeztetésre a Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégia 2030-at. Ez a dokumentum fogja a következő időszakban alapvetően meghatározni a magyar turizmus fejlesztési irányait. Ebben a stratégiai keretrendszerben az állam és a piac egyaránt gondolkodhat Magyarország turizmusának jövőjéről.” - hangsúlyozta Guller Zoltán, akinek szilárd meggyőződése, hogy 2030-ig a turizmus a gazdasági növekedés és a munkahelyteremtés húzóágazatává válik, ezáltal pedig Magyarország nagy lépést tesz előre a közép-európai vezető desztinációvá válás felé.

A vezérigazgató szólt továbbá a Tokaj, Felső-Tisza és Nyírség térségről, mely az érintett 105 településen megvalósítandó fejlesztések révén, összesen 101,5 milliárd forintból fejlődik kiemelt turisztikai térséggé nyilvánítva.
„Tokaj és Zemplén térségének elsődleges élményígéretei a borgasztronómiai, kulturális és aktív termékek köré csoportosulnak. A Felső-Tisza vízi élményei, érintetlen természeti kincsei, középkori templomai, különleges pálinkái és hagyományos vendégszeretete alkotják a térség élménykínálatát. A térséget érintő fejlesztéseknek köszönhetően a nyírségi desztináció aktív, egészségturisztikai, vallási, kulturális élményígéreti repertoárja minőségben és mennyiségben fejlődik, a térség vendégforgalma jelentősen növekszik, megszólítva a nemzetközi turistákat is.” - fogalmazott Guller Zoltán.

Fotó: Szabó Sándor

A konferencia folytatásában „Van, Volt, L.E.S.Z. Feszt” címmel tartott előadást Török László fesztiváligazgató, a 20 éves Vadasparkról pedig – mely nem mellesleg nem csak hazánkban, hanem Európa-szerte híres és egyedülálló – Gajdos László, a Nyíregyházi Állatpark Nonprofit Kft. ügyvezetője.

„A rendezvény elérte célját, mely az volt, hogy bemutassuk a Tokaj, Felső-Tisza és Nyírség kiemelt turisztikai fejlesztési térség turizmusfejlesztésének új irányait, valamint, hogy bemutassuk saját magunkat, céljainkat, terveinket és létrejöttünk lényegét. Irodánk ajtaja Kisvárdán, a Szent László úton mindenki előtt nyitva áll!”- nyilatkozta Véghseő Sándor, a Felső-Szabolcsi, Tokaji Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. vezérigazgatója.

- Friss Média/DéGé -