SPORT
kézilabda
Kivonták a forgalomból a balszélsőt
Samira Rochát nem engedték kibontakozni a váciak

Huszonnyolc szerzett góllal illett volna meccset nyerni – vonták meg a Kisvárda Master Good SE-nél a Vác elleni szerdai Magyar Kupa-vereség (28–31) konklúzióját. Magyarán, egyértelműen a gyengébb védekezés okozta a kiesést, azt, hogy a következő fordulóban nem léphet pályára a négyes döntőbe jutásért a csapat.

– Az első félidőben alig volt megállító faultunk, gyakorlatilag átrohant rajtunk a Vác – mondta a kupameccsek után rendszerint Mátéfi Eszter helyett nyilatkozó Dévényi János edző, aki kitért arra is, hogy mi okozta a balszélső Samira Rocha passzív játékát. – Az ellenfél tudatosan nem engedte, hogy megjátsszuk a brazil szélsőnket, aki így helyzetbe sem került. Viszont azon az oldalon, a kettes helyen rengeteg betörésünk volt, onnan szereztünk gólokat, illetve heteseket harcoltunk ki. Nem a támadójátékkal volt a fő baj.

És mi a baj Marina Dmitroviccsal? A jobboldali átlövő meccsek óta epizódszerepre kényszerül.

– Mély gödörben van, a dunaújvárosi meccs óta nem tud kilábalni belőle – mondta a szerb válogatott játékosról Dévényi János. – Óriási szükség lenne rá, de amit mostanában nyújt, az nagyon kevés a részéről. Meghatározó játékosról van szó, aki ezen a meccsen is két technikai hibával szállt be a játékba.

A Kisvárda ezen a héten már nem játszik több meccset, viszont legközelebb, január 26-án újra hazai pályán lépnek fel, akkor a DVSC-t fogadják bajnoki meccsen. Addig lehet rendezni a sorokat