KULTÚRA
Programok
#Hajléktalan Jézus szobor
#kisvárdai programok
Kisvárdára érkezik a Hajléktalan Jézus szobor
Washington, London, Vatikán és a világ számos nagyvárosa után, Magyarországra is megérkezett az együttérzés jelképévé vált Hajléktalan Jézus szobor. A köztéri alkotás az elesett emberekre hívja fel a figyelmet, azt üzeni, hogy lássuk meg bennük is Krisztus arcát és forduljunk cselekvő szeretettel és együttérzéssel a kiszolgáltatott emberek felé!

Az alkotást Erdő Péter bíboros áldotta meg, majd országjáró körútra indította a szobrot a Szeretetszolgálat, hogy minél többen megismerjék az üzenetet. A körút kezdetén is már hatalmas érdeklődés övezte a Hajléktalan Jézus szobrát, egymás után invitálták az alkotást a városok, melyek hosszabb-rövidebb időre befogadnák Krisztust.

„Örömteli hír számunkra, hogy Kisvárdán is a csodájára járhatunk a világ egyik legkülönlegesebb szobrának és együtt imádkozhatunk az elesettekért.” - nyilatkozta Leleszi Tibor Kisvárda polgármestere annak kapcsán, hogy november 20-án hétfőn, 13.30 órára várnak mindenkit a római katolikus templom bejáratához, ahol ünnepélyes keretek között fogadják a Hajléktalan Jézus szobrot.

Program:

- Leleszi Tibor polgármester gondolatai

- ökumenikus egyházi áldás

- közös gyertyagyújtás (aki teheti, gyertyát hozzon magával)

- Férfi Dalárda

- közös ima


- Friss Média -