AKTUÁLIS
#Szent László
#Szent László Emlékév
#Szent László örökség-út
#RMDSZ
Kisvárdán indult el a Szent László-örökség út
Kiépült a negyvennégy erdélyi és magyarországi települést tömörítő, a lovagkirályhoz kapcsolódó kulturális, természeti és építészeti értékeket egyaránt bemutató Szent László-örökség út, amit pénteken Kisvárdán nyitottak meg.

„A lovagkirály Kisvárda határában aratott dicsőséges győzelme a kunok felett kiemelte városunkat a környező települések soraiból, hiszen azzal, hogy templomot építettet, rangot adott településünknek, valamint meghatározta és megalapozta jövőnket és fejlődésünket.” - mondta köszöntőjében Leleszi Tibor, Kisvárda polgármestere.

Az ünnepségen Kelemen Hunor, a programot elindító Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke a kezdeményezésről szólva elmondta, hogy az Szent László örökségének megőrzésére és megerősítésére, legendájának továbbvitelére irányul. „A cél, hogy a horvát és a lengyel, vagy akár a román szálat felvéve, a kultúrák közötti értékek cseréjén keresztül közelítsük egymáshoz a nemzeteket” - fogalmazott Kelemen Hunor.

- Kelemen Hunor -

Navracsics Tibor, az Európai Bizottság kultúráért, oktatásért, ifjúságért és sportért felelős biztosa beszédében hangsúlyozta, hogy Szent László és elődje, Szent István király munkája az, ami a mai napig megtartotta a magyarokat és azok közösségeit. Navracsics elmondta: a király szigorú törvényei a gyengéket védték.

Az örökségút Erdélyben és Észak-Magyarországon negyvennégy helyszínt tartalmaz, Erdélyből egyelőre Bihar, Hargita, Hunyad, Kolozs, Kovászna, Maros és Szilágy megye harminckét települése, Magyarországról pedig tizenkét település, köztük Kisvárda tartozik bele. A projekt célja a kárpát-medencei magyarságot összekötő örökség-útvonal kialakítása

Az útvonal – melynek múltját, jelenét és tervezett jövőjét Hegedüs Csilla, a RMDSZ alelnöke mutatta be - magába foglalja úgy az épített örökséget, mind a mondavilághoz kapcsolódó helyszíneket, természeti értékeket, és természetesen a Szent László nevéhez kapcsolódó településeket. „Ilyenformán be lehet mutatni, turisztikailag vonzóvá tenni olyan településeket, amelyek önmagukban kevés látogatót vonzanak, ugyanakkor célja az együttműködés megteremtése és fejlesztése, az összetartozás érzésének kialakítása a kárpát-medence szerte magyar nyelvterületeden levő települések között, hogy ezek a helyszínek együtt, közösen vonzzák a turistákat, új célcsoportokat is megcélozva. Nem utolsósorban szempont az örökség-út mentén kialakuló szolgáltatások működtetése, amelyek munkahelyeket teremtenek és piacot a helyi termékeknek.” - mondta Hegedüs Csilla.

- Hegedüs Csilla -

A Szent László örökség-úthoz egy kiállítás is kapcsolódik, melyet Navracsics Tibor nyitott meg a kisvárdai Konferencia Központban. Itt mondott köszöntőt Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei közgyűlés elnöke is, és itt zárta a rendezvényt Seszták Miklós.

A nemzeti fejlesztési miniszter elmondta: „Történelmünk bővelkedik a nagy királyokban, példamutató személyiségekben: Szent László királyunk közülük is kiemelkedő uralkodó volt. Kisvárdaiként, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyeiként külön büszkék lehetünk rá, hogy történetünk összefonódik nagy királyunkéval.” - mondta a térség kormánypárti országgyűlési képviselője, hozzátéve: „Méltán tiszteljük és ápoljuk hagyományait, örökségét. Szent László nem csak nekünk, Kárpát-medencében élő magyaroknak fontos Délvidéktől Székelyföldig, Beregszásztól Győrig, hanem katolikus szentként különös erővel köti össze Közép-Európa népeit, hiszen velünk együtt szentként tisztelik őt lengyel és horvát barátaink is.”

- dr. Seszták Miklós -

Ma elindultunk tehát „együtt” egy úton, mely számos, Szent László királyunkhoz fűződő településen vezet keresztül a jövőben. A Szent László örökség-út összeköti a külhoni és az anyaországi magyarokat, a közép-európai népeket és a lovagkirály örökségéhez kötődő településeket egyaránt.