KÉK FÉNY
#Kesztyűtartó
#kábítószer
#rendőrség
#személygépkocsi
Kesztyűtartóba rejtette a kábítószert
Az újfehértói rendőrök a további eljárást a gyanúsított bűnügyi őrizetbe vétele mellett folytatják.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságának nyomozói 2017. október 12-én Újfehértón a helyi rendőrőrs munkatársaival közösen ellenőrizek egy személygépkocsit és a benne tartózkodó személyeket. A rendőrök a gépkocsi átvizsgálása során a kesztyűtartóban elrejtve 195,3 gramm ismeretlen eredetű növényi származékot, az elvégzett gyorsteszt eredménye szerint új pszichoaktív anyagot találtak.

A rendőrök a sofőrt, R. Zoltán 45 éves nyíregyházi lakost új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A nyomozás adatai szerint a férfi a lefoglalt kábítószergyanús anyagot anyagi haszonszerzés érdekében értékesíteni akarta. Adatainak ellenőrzésekor az is kiderült, hogy járművezetéstől eltiltás hatálya alatt áll, ezért külön szabálysértési eljárást kezdeményeztek vele szemben. A gépjárműben utasként tartózkodó fiatalkorú lány pedig a körözési nyilvántartásban szerepelt. A rendőrök a további eljárást szakértők bevonása mellett, a gyanúsított bűnügyi őrizetbe vétele mellett folytatják.


-Friss Média-

forrás:www.police.hu