AKTUÁLIS
#advent
Így gyújtották meg advent második gyertyáját Tiszalökön
Nyíregyházától 26 kilométerre a Nyírségben található Tisza-parti településen Tiszalökön ma délután a város apraja-nagyja közösen gyújtották meg advent második gyertyáját.

A város, ahol többek közt a Bikini együttes frontembere D. Nagy Lajos, vagy hazánk honvédelmi minisztere dr. Simicskó István is született, ma a helyi pedagógusokból verbuvált női kórus karácsonyi dalaitól volt hangos. A tiszalöki óvodások versei után Fercsákné Tomán Ildikó önkormányzati képviselő Chiara Lubich: Újra itt a karácsony! című művéből olvasott fel.

(…) gyermeki lelkülete lenyűgözi, ugyanakkor zavarba ejti az embert. Vele találkozva – s ehhez nem szükséges december 25-ét írnunk – új tartalmat kap a karácsony szó azok számára is, akiknek már szinte semmit vagy egészen mást jelentett, mert lénye az élet kiapadhatatlan forrása és közvetítője. A karácsony lelkesedés és szépség, túlcsorduló szeretet, szilárd akarat, tevékeny hit… Fény és boldogság, mert nem vagyunk már egyedül; a szabadság öröme és bizonyossága… maga Isten.

A bensőséges műsort követően a városháza előtt felállított adventi koszorún a képviselő asszony gyújtotta meg a második adventi gyertyát.

-Friss Média-