SPORT
Labdarúgás
#döntetlen
#kisvárda
#nyíregyháza
Gól nélküli izgalmak a megyei derbin
Ellentétes félidőket hozott a Szpari–Kisvárda ütközet, az eredmény igazságosnak mondható.

Üdezöld, szépen lenyírt gyep, csalogató napsütés, majd hangulatfokozó villanyfény, szépszámú közönség, megyei rangadó. Minden adott volt a vasárnap délutáni jó mérkőzéshez a Városi Stadionban.

A meccs előtt persze ment a titkolózás, hogy ki tudja vállalni a játékot és ki nem, nos nyíregyházi oldalon még hiányzott a vádliját fájlaló Rudolf Gergely, míg a kisvárdaiaknál a legutóbbi összecsapáson sérülés miatt lecserélt Sergiu Oltean a kispadon kapott helyet. Rudolf pozíciójában Kesztyűs Barna szerepelt, a várdai csapatba pedig Délczeg Gergely került be, aki ugyan támadó, de ezúttal középpályást játszott.

A vendégek háromvédős formációja kezdetben ötös vonallá alakult, aztán mivel az ő akaratuk kezdett érvényesülni, a szélsők, tehát Bohdan Melnik és Hej Viktor is gyakran besegített a támadásokba. A Szpari a megugrásokra alapozott, az elején Dragóner Filip lendült meg a bal oldalon, de Zöldesi Illés – miként a korábbi két meccsen – ebben a szituációban is megőrizte a kapuját a góltól.

Nagyon óvatosan játszott a Szpari, de az is igaz, a nagyobb helyzetek előtte adódtak, mert Dragóner után a másik kötelezően bevetendő fiatal, Kártik Bálint is a kapussal állt szemben egy szép kényszerítő után, de Zöldesi megint jó ütemben lépett ki a kapujából. Aztán volt egy hajmeresztő kifutása is a várdai kapusnak, és ha Kelemen Dávid ívelése a két kapufa közé tartott volna, akkor bizony saját térfeléről szerzett volna gólt. Az első játékrész Jova Levente nagy védésével zárult, a csapatkapitánnyá előlépett nyíregyházi kapus Matija Misic próbálkozása után hárított.

Lelátón és játéktéren egyaránt feszültebb lett a hangulat a második félidőre, a cserékkel tovább folytatódott a taktikai csata. A Szpariban lement a pályáról az egyedüli előreküldött csatár, Dragóner Filip, bejött az eddig jobbhátvédként játszó Hinora Kristóf, és ezzel Lucsánszky Tamás több helyen is átszervezte a csapatát, és mintha előkészítette volna a szorgosan melegítő Bajzát Péter beállítását, aki már két egygólos megyei derbit döntött el a góljával. Az idő múlásával nagyon úgy tűnt, hogy ezt a mérkőzést egyetlen találat döntheti el. Ehhez a találathoz a második félidőben már a Szpari járt közelebb, a hazai csapat az ellenfél térfelére terelte a játékot, és pontrúgásokat követően veszélyeztetett.

Az utolsó hat percre pedig jött Bajzát Péter – a hazai közönség nagy ovációja közepette. A meccslabda azonban Brana Ilicsé volt, aki egyedül ugrott ki, de Jova lábbal védte a lövését. Aztán Bajzátnak is volt egy ígéretes megugrása, de hiába lőtt kapufát, az asszisztens már jelezte a lest.

Maradt a gólnélküli döntetlen, a Kisvárda NB II-es meccsen először szerzett pontot a nyíregyházi stadionban, és alighanem a vendégek lehetnek elégedettebbek az eredménnyel, hiszen maradt a két csapat között tíz pont különbség a tabellán.

NB II: 13. forduló

Nyíregyháza Spartacus–Kisvárda Master Good 0–0

Városi Stadion, 4238 néző, v.: Szabó Zs. (Punyi, Baghy).

Spartacus: Jova – Kónya, Fodor F., Kelemen D., Farkas M. – Kártik, Holdampf (Csilus T., 59.) – Pekár, Kesztyűs, Rezes (Bajzát, 84.) – Dragóner (Hinora, 70.). Vezetőedző: Lucsánszky Tamás.

Kisvárda: Zöldesi – Izing, Rjasko, Vári B. – Lucas – Melnik, Délczeg (Oltean, 79.), Misic (Lukács R., 86.), Hej – Horváth Z. (Gosztonyi, 61.), Ilics. Vezetőedző: Kondás Elemér.

Mesterszemmel

Lucsánszky Tamás: – Még annak ellenére is jól szórakozhatott a közönség, hogy rendkívüli taktikai csatát hozott a mérkőzés. A nagy helyzetek alapján hiányérzetem van, mert egyértelműen meg kellett volna nyernünk ezt a mérkőzést. Tudatosan és okosan futballozott a csapat, de ahogy, hogy az ilyen rangadót meg tudjuk nyerni, kíméletlenül ki kell használni a helyzeteket.

Kondás Elemér: – Igazi megyei rangadó volt, jó irammal, harcos játékkal egyedül a gól hiányzott. Mindkét oldalon sok volt a hiba, ezért nem tudtak kialakulni igazán nagy helyzetek. Az előrefelé játékban mi is pontatlanabbak voltunk, mint szoktunk, ezért nem tudtunk gólt szerezni, illetve a végén Brana Ilics kihagyta a meccslabdát.

- Friss Média -